Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1914–1925
1915. július
- 24 — van egy ilyen bejövetel azokra a gyermekekre, akik egész éven át Sepsiszentgyörgyön nem mehetnek ev. templomba, azt mutatja a tanitónőképző intézet növendékeinek példája, akik reformációi ifjúsági istentiszteletre igazgatónőjük vezetése alatt bejöttek Brassóba. Itt kinyomatjuk az istentisztelet sorrendjét és az énekeket ilyen rendkívüli alkalommal és szétosztjuk és arról énekelnek a templomban levők. A tanitónőképző intézet növendékei magukkal vitték ezeket a nyomtatott cédulákat, s midőn visszatértek vasúton Sepsiszentgyörgyre, az időt azzal töltötték, hogy egész uton az igazgatónőjükkel együtt ezeket az énekeket énekelték és az egész tanév folyamán többször kértek, hogy tegyem lehetővé, hogy újra bejöhessenek és pedig ezen alkalommal urvacsorát venni. Sajnos nem tehettem eleget kérésüknek, azonban ajánlom ezt tiszteletteljesen Méltóságod nagybecsű figyelmébe. Hogy milyen hatással volt a tanulókra ezen ily irányú vallásos oktatás, vagy inkább nevelés, arra nézve tanulságosak a következő példák: Akik már 1—2 év előtt eltávoztak az intézetből idegenbe, nagyobbrészt állandó levelezésben állanak velem és értesítenek sorsukról. Egy fiu, midőn az iskolát elhagyta és állást kapott, a legelső keresetéből 20 koronát az egyháznak adományozott és mint hivatalnok is az iskolából való kilépése óta még egyetlen egyszer sem hiányzott a templomból. Midőn a tanév végén elbúcsúztam tanítványaimtól, többen búcsúbeszédet intéztek hozzám az illető osztály nevében és ezek közül az egyik szónok, egy kisleány azzal végezte beszédét, miután jó magaviseletet igért: »ami által pedig leginkább akarunk hálásak lenni jó tanítónk iránt és neki örömet szerezni azaz: hogy szent vallásunkat soha nem fogjuk elhagyni, vagy abból csak egy tapodtat is engedni. Az az esemény, hogy a mult évben az itteni ref. lelkész néhány a faluról való ev. gyermeket megkonfirmált, arra indított, hogy a faluról Brassóba iparostanoncokul beadott gyermekekre is kiterjesszem figyelmemet. Igyekeztem azok névsorát a falukról beszerezni, de eredmény nélkül. Ekkor házról házra, mestertől mesterhez járva szedtem össze őket és tanítottam egész évben. És mondhatom, hogy olyan jól viselték magukat, hogy egész éven át egyetlen egyszer sem kellett egyet sem megszólítanom. Miután ezen iparostanoncokat az állami iparostanonciskolában arra kényszeritik, hogy vasárnaponként is járjanak délelőtt 8—12-ig iskolába és igy templomba nem jöhetnek, rábírtam őket, hogy legalább vasárnap délután jöjjenek