Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1914–1925
1914–1915. évi közigazgatás
— 323 mertetése czéljából egy tervezetet dolgoztasson ki, hogy az a theologia átalakítandó tantervébe beilleszthető legyen. 62. (K G) A tiszavidéki egyházmegyének azt a kérelmét, a mely szerint a kerületi közgyűlés az egyetemes közgyűléshez előterjesztést tegyen egy egyetemes jellegű diakónus-intézet felállítására nézve, a kerületi közgyűlés szívesen hallgatja meg, a mennyiben e kérdéssel a reformáczió négyszázados jubileumával kapcsolatosan foglalkozva, már kimondotta a diakónus-intézet felállításának szükségszerűségét. Ennek folytán elhatározza, hogy ezt a kérelmet, mint egyházkerületünk óhajtását s kívánságát az egyetemes közgyűléshez felterjeszti, annak újból való hangoztatásával, hogy magyarországi ev. egyházunk a reformáczió 400-ik évfordulóját legszebben s leghasznosabban úgy ünnepli meg, ha egy egyetemes egy házilag fentartandó, egyetemes jellegű diakónusintézetet létesít s tart fenn. A belmisszió gyakorlásában nagy segítségére lehetnek az egyháznak és lelkészi karnak a diakonusok, a kik mély vallásosságukkal, szaktudásukkal s lelkes odaadásukkal a krisztusi szeretetet munkálják, belmissziói intézményeket vezetnek, ifjúsági, tanoncz-, ipari, kereskedelmi stb. körökben s egyesületekben mint a lelkészeknek egyházi segítői, közreműködnek. 63. ( D. E.) A tiszavidéki egyházmegye még a mult évi közgyűléséből határozati javaslatot terjesztett elő, melyben a gyermekek vallásáról szóló 1894 : XXXII. törvényczikket olyképen kívánja módosíttatni, hogy az új szakasz gátolná meg a jelenlegi joggyakorlatban rejlő ama nagy igazságtalanságot, hogy a többnyire fejletlen korú, önálló jogi ténykedésre országos törvényeink szerint is képtelennek tekintett gyermekek rendelkeznek leendő gyermekeik lelke felett. Épp azért azt a módosítást véli czélszerűnek: mon-