Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1914–1925
1914–1915. évi közigazgatás
- 29 — fölmentette. Baráth Károly várgedei lelkészt, ki a háború kezdete óta a harctéren teljesített szolgálatot, ismételten is szabadságolni kértem; azonban a kérelem, a honvédelmi miniszternek f. é. január hó 2-án hozzám küldött válasza szerint teljesíthető nem volt. Sebesült és beteg katonáink és a harctéren küzdő hitsorsos katonák lelki ellátása érdekében ismételten intéztem felterjesztéseket a honvédelmi minisztériumhoz, a közös hadügyminisztériumhoz és a hadtestparacsnokságokhoz, megjelölve egyrészről azon nagyobb városi helyeket, a hol tartalékkórházak és igy evang. sebesült és beteg katonák nagyobb számmal vannak, — másrészről azon lelkészeket, a kik szolgálattételre behívhatok volnának. Felterjesztéseim alapjáúl az esperes urak azon jelentései szolgáltak, a melyek az ez irányú szükséglet iránt tudakozódó megkereséseimre válaszúi érkeztek; nemkülönben az ügy iránt érdeklődő egyes helyi lelkészek jelentései. Ismételt felterjesztéseimnek oly eredményével dicsekedhetünk, a mely azt hiszem, páratlanéi áll az egyházkerületek sorában, mert hiszen a tiszai kerület lelkészi karának több, mint 10%-a teljesít ma katonai lelkészi szolgálatot. Méltó, hogy nevöket emlékezet okáért feljegyezzük. Ezek a hozzám eddig beérkezett értesítések szerint Nikodémusz Károly hosszúfalui, Sexty Kálmán krizbai, Thinnschmidt Sándor szomolnoki, Rátz Ágoston kakaslomnitzi, Jamnitzky János németlipcsei, Baráth Károly várgedei, Dzurányi Dezső cserepesi, Podhorányi Kálmán svábfalusi, Martincsek Márton kisszebeni, Lukátsik Mihály ránki, Kirnbauer Gyula ménhárdi, Klauser László tapolyhanusfalvi, Margócsy Aladár ungvári, Csók György miskolci, Schwartz Mátyás topporczi lelkész, Matyuga Kamill püspöki missiói lelkész, Fábry Ernő iglói segédlelkész, és ideiglenesen a Tátraházán üdülő sebesülteket ellátó Holkó Mihály rókusi lelkész. Jelentkezett még a katonai szolgálatra Hajsó Gusztáv svedléri lelkész — s ezen kivül a honv. miniszter megkeresése alapján most van épen folyamatban azon tartalékos honvéd- és közös hadseregbeli lelkészek újbóli összeírása, a kik, mint egyházközségeikben nélkülözhetők, tábori szolgálatra behívhatók volnának. Fájdalommal kell megemlékeznem Lukátsik Mihály ránki lelkész haláláról, a ki a harctéren szerzett betegsége következtében oly korán fejezte be áldásos lelkipásztori működését. Sírjára küldjük el mindannyian a jó lelkipásztort megillető hálás kegyelet és részvétteljes megemlékezés könnyeit! Magunk pedig ne tagadjuk meg magunktól azt a jóleső érzést, hogy ha a harctéri és a tartalékkórházi lelkészi szolgálat munkájából az összes magyarországi egyházkerületek lelkészi kara oly arányokban vette volna ki részét, mint kezdettől fogva kivette részét egyházkerületünk