Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1914–1925

1914–1915. évi közigazgatás

— 26 — országos tanári nyugdíjintézet kötelékébe léphessen, mig az előző napon tartott egyetemes nyugdíjbizottsági ülés elhatározta annak megengedését, hogy mindhárom theol. akadémia az országos nyug­díjintézetbe való beléphetés céljából kiválhasson az egyetemes egy­házi nyugdíjintézet kötelékéből. Eperjesi theol. akadémiánkra nézve az országos nyugdíjintézet kötelékébe való belépése megengedése tárgyában határozathozatalra, mint fenntartó, egyházkerületi köz­gyűlésünk lesz illetékes. Ugyancsak az egyetemes egyház május havi p. ü. bizottsági ülése határozta el épen e sorok Írójának javaslatára, hogy a há­ború által okozott drágaság következtében életfenntartási irányban legerősebben sújtott lelkészek segélyezésére kerületenként 2000—2000 K-t bocsát a püspökök rendelkezésére, utólagos elszámolás kötele­zettsége mellett és hogy azon egyházközségeknek, a melyek az újabb megállapítás szerint már nem részesülnének adóalapi segé­lyezésben, a rendkívüli viszonyokra való tekintettel eddig élvezett évi adóalapi segélyök felét egyszersmindenkorra szóló rendkívüli segélyként megszavazza, de úgy, hogy a mennyiben felebbezésük kedvezően intéztetnék el, ez a segély az újonnan folyósítandó járandóság összegéből levonásba jöjjön. Az egyetemes egyház elnöksége intézkedett az iránt, hogy a külföldi, főleg ausztriai kórkázakban elhelyezett magyar honos evang. katonák vallási szükségleteinek ellátása érdekében Br. Podmaniczky Pál szelii lelkész és Prőhle Károly soproni theol. akad. tanár utazzák be az osztrák katonai kórházak területét és tapasztalataikról adjanak jelentést. A két nevezett lelkész megbíza­tásának eleget tett. Jelentéseik magva az egyházi közlönyökben volt olvasható. Nagyon kívánatos lett volna, ha az egyetemes egyház elnöksége jelentésük szövegét minden egyházkerületnek elküldötte volna, hiszen a különböző idegen helyt elhelyezett kórházakban a különböző egyházkerületek köréből recrutrált katonaság van elhe­lyezve, a kiknek lelki ellátása e súlyos napokban mindannyiunkat melegen érdekel. Vájjon a folyó évi egyetemes közgyűlés meg lesz-e tartva és ha igen, úgy mikor, arról e pillanatban, midőn e sorokat irom ? pozitív értesülésem nincsen. Reméljük, hogy a hadviselés viszonyai úgy alakúinak, hogy e nagyfontosságú gyűlés is megtartható lesz. Mint örvendetes tényt közlöm az egyetemes egyház intézke­dései közül a lelkészsegélyezési alap működésének tényleges meg­kezdését. Ennek eredménye az az áldásos, a súlyos élet-gondok alatt roskadozó lelkészcsaládjaink életéjben örvendetes tény, hogy már a múlt év őszén Krmann Lajos cserencsényi lelkésztársunk 1200 K, — az elhúnyt Hrobon János isztebnei lelkész özvegye,

Next

/
Oldalképek
Tartalom