Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1914–1925

1920. október

- 9 gömöri és ujvásári gyülekezetei, iskolái, a gömöri esperesség és a tiszai egyházkerület, amely a felejthetetlen Péchy Tamás örökébe a gömöri esperesség felügyelői székéből ezelőtt 20 évvel páratlan bizalomnyilvánitással hivta meg, mindenha áldani fogják nemeslelkü, áldozatkész, bölcs és férfias jellemű világi vezérüket, aki a kötelességteljesítés terén mindenkor példaadással tündöklött, — vonzó, szerető lelkével mindnyájunknak valósággal atyai jóbarátja volt ahol a reábizottak szent érdeke kívánta, a legmagasabb helytől kezdve a legalacsonyabbig mindenütt nyilt szívvel emelt szót szeretett egyháza érdekében, anélkül — és ez mutatja lelkének a Krisztus evangéliumában megtisztult nemes és nagy vonásait — anélkül, hogy bárki más honfitársának hitét, vallását, jogos érdekét még csak távolról is bántólag érintette volna. S éppen ily szivjóság, eszményi szeretet s romlatlan ősi családi jellemvonásokból kialakuló hűség vezette őt forrón szeretett családjával szemben. Amig felfalusi családi hajlékában 30 éven át boldogan szoríthatta szivéhez áldott lelkű hitvesét: oh azok az idők, mily szép, eszményi szép napjai voltak a megértő hitvesi szeretetnek, zavartalan boldogságnak?... Amikor ez a boldog kor leáldozott, egyetlen forrón szeretett gyermekében és unokáiban keresett és talált vigasztalást a fájó sebre. És nem volt a szórakozásnak az a neme, nem az a még mily élénk és változatos élvezeteket igérő baráti kör, amelybe a közügyektől való megpihenése óráiban lelke inkább elvágyakozott volna, mint haza, az ő ősi kúriájába, ahol szerető gyermeki szivek, a rokoni kör, vármegyéje szűkebb vezető társadalmanák meleg bizalma és ragaszkodása úgyszólván óráról-órára más-más egyéniségek, de mindig a feltétlen tisztelet és odaadó ragaszkodás alakjában kereste fel őt. Az Ur sok kedves drága angyalt bocsátott el ő előtte és általa hozzánk. Hosszú 79 esztendőn át emelkedett szellemű, hűséges lelkű sáfárnak bizonyult a reá bízottakban. Könnyes szemmel, a nagy veszteség fájó érzetével álljuk körül ravatalát nemzet, egyház, család, vármegye, község, társadalom. Az őszi szellő, melynek enyészetet hirdető gyászos fuvalma mellett kisérjük ki családi pihenő helyére, elsírja a mi bánatunkat is. A pusztulás avarja, melyet ez a szellő a nemzeti élet talaján is felkavar, a virágtalan, a gyümölcstelen, a díszétől, a lombjától — óh, mert nyugalmától, boldogságától és csaknem minden reménységétől is megfosztott — nemzeti és társadalmi lét romjai felett kavarog. De azért Te ne busulj Szent-Ivány Árpád I A pusztulás avarja tövében ott van már a majdan uj szárba szökkenő nemzeti dicsőség