Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1914–1925

1918. július

- \h mény dió, a melyet rövidesen nem fog sikerülnünk feltörni, de azt is tudom, hogy csak ugy magától nem fog ez a kérdés megoldódni. Keresnünk kell azért megoldásának a lehetőségeit. Ma még nem látunk tisztán e kérdésben s rendszerint á két szélsőség között mozogva vagy sokat akarunk, vagy pedig nem akarunk semmit, holott okvetlenül akarnunk kell valamit, mindennek előtt pedig a tisztánlátást, hogy aztán a helyes nyomon elindulva megvalósíthassuk a lehetőt- S a napi rendre kitűzött kérdések közt több van ilyen. Zavaros sejtések, jóindulatu akarások. A reformációi jubiláris szeretetház eszméje is csak afféle kiszórt jelszó, nemes és felkarolásra méltó ugyan, de ha azt realizálnunk kellene, bizony hogy zavarba jönnénk. Beható eszmecserék utján tisztáznunk kell itt is azt, hogy mit akarunk, illetve mit lehet és mit kell akarnunk, hogy lehetetlent ne akarjunk s akarásunknak egyházunk és az istenországa hasznát lássa. Felvettem napirendünkre olyan tételt is, a mely anyagi helyzetünkkel kapcsolatos. Megvallom őszintén, nem szívesen tűzöm napirendre az ilyen kérdéseket, mert hiszen ideális állapotnak azt tartanám, ha mi, lelkészek, magunktól eltekinthetnénk s mindig csak a közegyház kérdéseivel foglalkozhatnánk, ámde a viszonyok arra kényszerűnek, hogy anyagi helyzetünkkel is foglalkozzunk, mivel olyanok lettünk már ebben a körülöttünk kavargó tengerben, mint a magános sziget, a melyről minden hullámverés lemos egy darabot. Egyesek a tél folyamán összehívott lelkészértekezletünket azzal igyekeztek leinteni, vagy azt legalább is fölöslegesnek mondani, hogy hát a felsőbb közigazgatási forumok ál'al amúgy is történtek már lépések az evang. papság anyagi helyzetének a javítására, sőt törvényhozásiig is tétettek javaslatok helyzetünk sanálására. De hát, Uraim, nem 70 esztendő óta biztatnak-e bennünket ? Közigazgatási fórumainknak egy pár soros gyűlési határozatai meghozták-e a kívánt eredményt? Nem válik-e hova tovább mind szükségesebbé, hogy a protestáns papság, a mely napjainkban különösen lesujtóan érzi az e téren való mulasztások és mellőzések terhét, végre maga is feljajduljon és talpra álljon és ne csak gyámoltalanul rázogassa a koldus tarisznyát, hanem a hasznos munkás jogos önérzetével sürgesse igazainak az érvényesülését? Annál is inkább megtegye azt, mivel a 48-as XX. t.-cz. tervbe vett végrehajtása távolról sem elégíthet ki bennünket, mivel abból — amint látható — a papság anyagi helyzetének rendezése újból kimaradt. .. De hát mikor, ha most nem. Mindenki tudja, hogy a papság elrongyolódásában micsoda veszedelem rejlik arra az egyházra nézve, a melynek e papság elsőrendű tényezője.