Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1914–1925
1918. július
Előzmények. Julius 7-én érkezett a kerületi Elnökség Miskolczra s aznap délutánján baráti látogatásokat tett az ottani egyház vezető tagjainál. Julius 8-án reggel 9 órától a közigazgatási és jogügyi, folytatólag a nyugdijintézeti és a Baldácsy-bizottság tartotta meg ülését a közgyűlés legfontosabb tárgyainak előkészítése végett; délután 3 és fél órától pedig az iskolai bizottság tanácskozott. Julius 9-én reggel 8 órakor az egyházmegyék elnökségei tartották meg értekezletüket az egyházkerületi elnökség vezetése alatt; 10 órakor a kerül, számvevőszék ülésezett; 11 órakor az egyházkerül, gyámintézet tartotta meg évi közgyűlését. Délután 2 és fél órakor az egyházkerületi Lelkészegyesület közgyűlése, 5 órakor pedig gyámintézeti istentisztelet Baráth Károly szónoklatával. Este 6 órakor a közgyűlést megelőző értekezlet. Julius 10-éri reggel 8 órakor istentisztelet vezette be a közgyűlést, melyen Paulik János kerül, főjegyző mon dott imát. * Ä közgyűlés sorrendje és lefolyása a következő volt: 1. (Z.) Egyházkerületi felügyelő a közgyűlést a következő beszéddel nyitotta meg: Mélyen tisztelt egyházkerületi közgyűlés ! A világháború vérrel áztatott negyedik esztendejenek a végén egyházkerületünk ügyeinek az elintézésére jöttünk össze. Alig van család, mely a háború borzalmait és ennek folytán elvesztett szerettek ne gyászolná.