Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1914–1925

1917. július

dig a gyűjtésen kivül ifjúsági előadást is rendezett hadi jótékonycélra. Az idegen iskolák ev. tanulóinak vallástanitása is a viszonyokhoz képest megfelelő volt. Vizsgálataik — nagyrészt kiküldött biztosok jelenlétéhen folytak le. A biztosok, valamint a vallástanárok jelentései egyformán azt mutatják, hogy a vallástanítás és vallásos nevelés ezekben az iskolákban is jó kezekben volt. A vallásta­nárok hiven oktatták és gondozták növendékeiket, a val­lásos nevelés eszközeit mindenütt igyekeztek a lehető legjobban felhasználni, pedig több helyen nagy nehéz­ségekkel kellett megküzdeniük. A rendelkezésre álló ke­vés heti óra, a megrövidített iskolai év, a tanulók célsze­rű csoportosításának nehézségei növelték az akadályok számát. Eredménytelenségről azonban mindemellett se­honnan sem jött jelentés, se amiatt panasz. Egyes val­lástanárok épenséggeí kiváló gondot fordítottak növen­dékeik képzésére. Debreczenben a sepsziszentgyörgyi áll. tanítóképző ev. növendékeinek vallástanára még mintaleckéket is íratott a vallástanból, a nyíregyházi áll. tanítóképző intézet ev. növendékeinek vallástanára pe­dig maga igyekezett tanulóiból jó ,ev. kántorokat ne­velni. * Általában megállapítható, hogy ifjuságunk a jnult iskolai évben is megfelelő vallásos oktatásban és neve­lesben részesült, óhajtandó volna azonban, hogy azt ne­ki minél előbb oly mértékben nyújthassuk, mint a béke áldott napjaiban. Az egyházkerületi közgyűlés a jelentést tudo­másul veszi, egész terjedelmében jegyzőkönyvébe venni rendeli és Frenyó Lajos előadó munkáját el­ismeréssel méltatja. 20. (A3 L.) Tárgyalás alá került az egyházkerületi polgári leányiskola 1910—17. évi következő jelentése: 1. Tanintézetünk egyik buzgó iskolaszéki tagja,

Next

/
Oldalképek
Tartalom