Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1911–1913

1913. szeptember

— 14 — vallásos beszélgetések gyakorlásával meghonosította a vallásos eštélyeket, megalakította az egyházi nőegyletet, ugy az anya, mint a vasgyári fiókegyházban — ezenkívül behozta a mindennapi reggeli, adventben és böjtben a szombat esti istenitiszteletet. Tervbe vette a vasgyári fiókegyházban is a téli vallásos esték tartását s az egész egyházban evang. ifjúsági egylet és olvasókör alakítását. Kassa II. lelkésze jelentéséből ki kell emelnem első sorban azt, hogy az egyház belmissiói állapotáról szóló jelentést bekivánó körlevelemmel szemben az ottani lelkész „alkotmányos jogi és közigazgatási formai szempontból elébb nem tartotta szükségesnek" e jelentést beküldeni, majd habár ez iránt „ezúttal is megvannak az eddigi jog és gyakorlat szempontjából bizonyos aggályai" — annak dacára beküldi a jelentést. Alkotmányos felfogásommal és érzületemmel jönnék ellenkezésbe, ha a nevezett lelkész felvilágosítására és megnyugtatására ezen kifejtett aggályokkal szembe nem állítanám azon tételes törvényt, amely világosan tartalmazza a püspöknek azon jogát és kötelességét, hogy az egyházi belélet rendes menetének biztosítása szempontjából akkor, amikor szükségét látja, az egyes lelkészektől bizonyos concréte meghatározott egyházi életnyilvánításokra vonatkozó jelentéseket bekivánhasson. Ez a törvény az Egyh. Alk. már fentebb is érintett 125. §-a, de meg ez általános kormányzati jogelvekből folyó természetes következmény is. Maga a jelentés egyébként a belmissió megerősítésére szolgáló intézmények közt felsorolja a endes vasárnapi és urvacsorai, valamint a böjti külön hétköznapi istenitiszteletet, az ifjúsággal tartott reformátiói emlékünnepet, a gyámintézeti és árvaházi gyűjtést, — panaszosan említi fel azon nehézségeket, amelyek a filiák confirmátióra kötelezett ifjainak tanítása és általában a szórványbeli hivek gondozása tekintetében az anyagi eszközök híján forognak fenn, — ugyancsak keseredett hangon említi fel a rási és benyéki filiák elvételét a kassai egyháztól s ezek érdekét „szemlátomást pusztulónak" mondja. Felemlíti a jelentés, hogy az egyházfenntartási tartalékalapot még 1904-ben létesítette az egyház, — felsorolja a lelkész tevékenységét a patronage körül, statisztikai adatokat közöl a vegyes házasságokról, a hivek lélekszámának sajnálatos apadásáról ugy Kassán, mint Abaujvármegyében, — céloz arra, hogy Kassán a lélekszám apadásának egyik oka azon helyzet, amelybe az egyház azóta jutott, — „mióta az ellenreformátió folytán nyelvek szerint előbb s majd tagokban gyengülve, két önálló, egymástól független egyházra csoportosult. Azóta mind számban, de közéleti súlyában is állandóan csökken". Végre elhárítja magáról a felelőséget e szomorú tényekért s holtak és élők megnevezésével, mit nézetem szerint nem itt