Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1911–1913
1913. szeptember
— 74 — házmegye egyházaiban kiadatott 26092 K 91 f. Teljes építkezésre fordíttatott 7072 K 74 f. Összesen: 33165 K 65 f. Ingóságok és felszerelések beszerzése. Fancsal iskolai és egyéb tárgyak beszerzésére 208 K 66 f-t, Hernádvécse pedig uj orgonaharmóniumra 600 K-t adott ki. A kassai I. egyház mult évi iskolai berendezése 969 K-ba került. Ránk iskolai felszerelésre 121 K-t fordított. Ingóságok és felszerelések beszerzésére kiadtak az egymegye egyházai összesen 2174 K 44 fillért. Irodalmilag működtek: Czékus László abaujszántói, Homola István kassai és Hoffmann Károly volt stószi lelkészek. Mozzanatok. Abaujszántó tornyot szándékszik építeni, melyhez egy tervet Gerhard Kálmán mérnök és kassai egyházfelügyelő készített. Sok beteg lelencet küld Kassáról az állami gyermekmenhely Abaujszántóra, akik közül évente 6—8 hal meg s akikért sem a harangozó diját nem fizetik meg, sem a lelkésznek és tanítónak fáradságát nem köszönik meg Fancsalban a lelkész a távoli szórványaiban lakó híveknek több helyen istentiszteletet tartott, a melynek áldásos hatása már most is tapasztalható, azonban a nagy egyházi teher nagyban nehezíti az egészséges egyházi életet. Hernádvécsén a lelkész fáradozásával uj orgona-harmónium szereztetett. A kassai I. egyház polg. leányiskolájában az elmúlt tanév járvány miatt — november 15 én kezdődött s junius 18-án záródott be. Kassán az összes tanintézetekben levő ev. vallású ifjúság vallástanitását a két egyház lelkész Greguss Gyula cs és kir. katonai lelkésszel végzi. A II. egyház lelkésze tanácsosnak véli egy uj énekvezéri állás szervezését az összes tanintézetekben levő több mint 300 ev. vallású növendéknek az énektanításban való rendszeres tanitása végett. Miskolcon a változott viszonyok és követelmények miatt az egyház vezetősége átdolgozta, a szokás alapján kifejlődő gyakorlathoz mérten, az egyháznak 1888-ban megerősített (a kerület által) egyházi szabályrendeletét, mely igy pontosan körvonalazza az egyház minden egyes tényezőjének jogát és kötelességét. Hasonló gonddal kutatta át az egyház vezetősége az 1784. évtől napjáinkig lévő iratokat a levéltárban, hogy a meglévő végrendeletek, alapító levelek stb alapján pontosan megállapíthassa az egyház anyagi helyzetét és annak szükségletét. Az 1912. évi ó-év estéjén alkalmazta a miskolci egyház először a dunántuliak uj énekeskönyvét, mely a hívek lelki épülésére ép oly alkalmas, mint a régi. Ózd vidékén a járdánházai bányatelepen, mint lélekemelő mozzanat említendő azon esemény, amidőn Horváth János és Sándor Eszter 50 éves házastársakat házasságuk évfordulóján a lelkész megáldotta. Sajókaza a vallás és közoktatásügyi miniszterhez 1000 K építkezési segély iránt be-