Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1911–1913
1913. szeptember
A leánynövendé keknek a fögim náziumba való felvétele. Középiskolai \t náraink szolgálat! pragmatikája. Elemi iskolai és ismétlő isko lai végbizonyít ványok. Törzskönyv-lapok Az 1907-ik évi XXVII. t. c. — 42 — hogy a kormány ezen intézkedésével az egyetemes közalap jelentékeny tehertől megszabadult, nem kevésbé kifejezvén azon reményemet is, hogy az ekként felszabaduló összegek most már valóban az egyház belső megerősítését végző missiók és a hitoktatási teendők ellátására lesznek fordíthatók. Jelentős momentumként domborodik ki ez év iskolai törté• netéből még három tény. Az egyik — a gimnáziumokba a leánynövendékeknek az egyetemes egyház mult évi határozata következtében immár akadálytalan felvétele, — oly lépés az általános kulturális haladás terén, amelyet csak örömmel üdvözölhetünk, s a melynek megtételében az evang. egyházegyetem, mint a közművelődési érdekek mindig is hű és áldozatkész zászlótartója, nem késlekedhetett. Az egyes intézetekből nyert jelentések szerint ez az intézkedés teljesen bevált, didaktikai és paedagógiai kihatása teljesen megnyugtató. i- A másik — ugyancsak jelentős tény — hogy elkészült a • középiskolai tanáraink szolgálati pragmatikájának tervezete, amelyet ugy az egyházmegyék, mint a középiskolák vezetőihez elküldve, a tőlük nyert értesítés szerint ugy vallásfelkezeti, mint általános tanügyi és fegyelmi szempontokból sikerült alkotásnak lehet minősíteni. Végül tisztelettel jelentem, hogy a magas kormány hozzánk kül. dött rendeletével kellő számú példányban elküldötte hivatalomhoz — -én pedig szétosztottam az egyes egyházmegyék közt — az elemi iskolai és ismétlő iskolai végbizonyitványi mintalapokat, a melyeknek használatba vétele utján ez az ügy is véglegesen, egységes formában lesz elintézve. i Am az elemi iskolai oktatás körében maradva, nem hallgathatok el két észrevételt Az egyik vonatkozik az 1907-ik évi XXVII. t.-cikkre. A teljesen idegen anyanyelvű, idegen nyelvi környezetben élő tanköteles gyermektől e törvény akkor, a mikor megköveteli, hogy gondolatait az elemi iskola IV. osztályában magyar nyelven szóban és írásban érthetően tudja kifejezni, oly eredményt kíván, a melynek elérése érdekében, mint azt személyesen tapaszialtam, az egyoldalú tanfelügyelői követelés és a tanító függő helyzete következtében a tanító kénytelen a többi tárgyak belterjes, intensiv kezelésének rovására a magyar nyelvi oktatást valósággal erőszakolni S az eredmény? ... A növendék jól— rosszűl megtanul valamit magyarul, nem tanú! meg ellenben sok szükséges részletet a szaktárgyak körén belül, aztán kikerül az iskolából s rövid pár hó leforgása alatt a teljesen idegen környezetben elveszti a magyar nyelvben szerzett fogyatékos ismereteit és egyéb közismereti tárgyakban is gyenge szellemi fe yverzettel rendelkezve, az életben se valami nagyon boldogúl.