Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1911–1913

1912. július

63 A kerületi közgyűlés a mult évi kerületi gyűlési 25. pontja alatt hozott határozatában a prot. theologiai fakultás felállí­tására vonatkozó kívánságát fentartja, s az egyetemes gyűlés kiküldött bizottságának a pozsonyi egyetemmel kapcsolat­ban szervezendő fakultásra vonatkozó nyilatkozatával szem­ben, annak Eperjesen való felállítása mellett foglal állást, s erre nézve az egyetemes közgyűlés támogatását kéri. 25. (Sz. J.) Az alapítványok bemutatásával és azok számadásával mult évi közgyűlésünk jegyzőkönyvének 26. pontja foglalkozik, mely szerint: Az egyetemes közgyűlés 1910. évi jegyzőkönyvének idevonat­kozó pontja értelmében kimondotta, hogy mindaddig, míg a tör­vényhozás másként nem intézkedik, minden esetben, a midőn a bíróság az alapító-levél kormányhatósági jóváhagyásától feltételezi az alapítványok kiadatását, az alapítványi hatóságok — elvi állás­pontunk fentartása és ennek óvásban való kifejezése mellett — a bíróság kívánalmának eleget tegyenek s az alapítványok jövedelmeit, azok hovafordítását az évi közgyűlés jegyzőkönyvébe foglalják s ezen jegyzőkönyvet a követelt számadási kivonat helyett az egyház­megye, illetve a püspök útján terjeszszék be, arra való hivatkozással, hogy a jegyzőkönyvben van a számadás feltüntetve. Ezen határo­zatot közgyűlésünk tudomásul vette. Az egyetemes közgyűlés mult évi jegyzőkönyvének 22 — 23. pontjai tanúsága szerint, miután a vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztertől az alapítványok ügyében tett felterjesztésre az egyetemes közgyűléshez válasz nem érkezett, annak beérkezését nyilvántartani rendelte, ellenben tudomásul veszi a két protestáns egyházat közösen érdeklő ügyek vitelére kiküldött bizottság ama kijelentését, hogy a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter a minisztérium VIII. ügyosztályának vezetőjét bízta meg a két prot. egyház irányadó köreivel való tárgyalásokkal, mely czélból a közös-ügyes bizottság saját kebeléből br. Prónay Dezső, Sztehlo Kornél, gr. Degenfeld József és gr. Tisza István bizottsági tagokat küldötte ki. Tudomásul veszi a közgyűlés az alapítványokról szóló jelentést, kifejezi afeletti örömét, hogy a tárgyalások a helyes mederbe kerültek s végül abbeli kívánságának és

Next

/
Oldalképek
Tartalom