Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1911–1913

1912. július

— 24 — apostolok és Vértanúk című müvét, melynek első füzetét a Luther-társaság adta ki. III. Gömöri egyházmegyében. Egy ház látogatás. A főesperes megjelent Sajógömörön a megüresedett lelkészi állás ideiglenes ellátása végett; majd részt vett a lelkészválasztást előkészítő és lelkészválasztó közgyűléseken. Ujvásárt megjelent négy izben szintén lelkészválasztási s beiktatási ügyben; november 12-én a süvetei lel­készt iktatta be hivatalába; november 26-án Dobsinát látogatta meg, hogy ott a hivataláról lemondott lelkész és a 30 éves egyházi felügyelői szolgálatát jubiláló illenczfalvi Sárkány Kálmán jubileumán részt vegyen; Kecső leány­egyházban a templom és új harang felszentelése, Hisnyón a lelkészi állás betöltése tárgyában 2 izben ; Szirken a lelkész és a vashegyi iskolaszék között felmerült eltéréseket igyekezett kiegyenlíteni; Derencsényben az anyaegyház és egyik leányegyház, Észterény között felmerült vitás ügyben járt el; az 1911. év január 9-én pedig Baradnán jelent meg, hogy az ottani zavaros egyházi számadásokat rendezze s az építendő lelkészlak ügyében intézkedjék. Ünnepélyek. Az egyházi és hazafias ünnepélyek az egyházmegye egyház­községeiben megtartattak, sok helyen a madarak és fák napja. Templom­szentelési évfordulói ünnepélyek tartattak Balogrussón, Derencsény, Gömör­hosszuszó, Sajógömör és Szirk egyházközségekben ; Betlérben a templom s toronykereszt felavatása szép ünnepély keretében tartatott meg; Restérben az új iskola avattatott fel s adatott át rendeltetésének; Martonházán 2 izben tartatott magyar nyelvű isteni tisztelet, Nandráson pedig a tanév magyar nyelvű isteni tisztelettel vette kezdetét. Egyházpolitikai törvények hatása. Javunkra adtak téritvényt Csetneken 1, Jolsvatapolczán 1 ref. nő, Mártonházán 1 rk. nő, Ratkón 4 vegyes házas­ság köttetvén, javunkra 3 adott téritvényt. Rozsnyón javunkra adott téritvényt 2 férfi és 1 nő, kárunkra 1 nő. Ugyanott áttért tőlünk a rk. egyházba 1 férfi, hozzánk a rk. egyházból 2 férfi és 1 nő. Csoltón 1 ev. nő a rk. férj javára adott téritvényt. A többi egyházak e tekintetben nem panaszkodnak, éber őrködésre azonban szükség van a legtöbb helyen. Eontosabb intézkedések. Meleghegyen a hívek az anyaegyház irodai és magtári építkezései ellen tiltakozva felebbeztek, de mivel a közös gyűlés jegyző­könyvét, melyben az építkezés szükségességét elismerik, aláírták, felebbezé­sükkel el utasíttattak. Ujvásáron a templomi freskók kijavítása s a templom rendbehozatala végett az orsz. műemlékek bizottságának elnöke a nála járt egyházkerületi felügyelő és a gömöri főesperesnek azt a biztatást nyújtotta, hogy újabb kérvény alapján a templom még a folyó év alatt rendbe fog hozatni. Hivatalbeli változások. Az egyházmegyében lemondott Szontagh Zoltán esp. tvszki biró, Bódy János a Klementisz-féle pénztár kezelője és ifj. Oláh Károly esp. segédlelkész.

Next

/
Oldalképek
Tartalom