Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1911–1913

1911. szeptember

— 59 — A tanév folyama alatt a fentartó hatóság az iglói állami lakbér szerint rendezte a tanárok lakásbérét. Fischer Miklós 6 évre újból igazgatónak választatott. A vallás és közoktatásügyi miniszter Wiese Gyula h. tanárt rendes tanárrá nevezte ki. Marcsek Andor rendes tanár betegsége miatt egy évi szabadságot kapott. Dr. Marcsek Tibor helyettes tanárul alkalmaztatott. Máhler Oszkár tanárjelölt, ki a tanév elején mint gyakorló tanár kezdte működését az intézetnél, 1910. évi októher hó 22-én a Magas Tátrában turista szenve­délyének esett áldozatul. Irodalmilag működtek. Fischer Miklós igazgató, dr. Brukner Győző, ifj, Marcsek Andor és dr. Marcsek Tibor tanárok. c) Késmárki lyceumban : Az egyházias és hazafias ünnepek megtartattak. 1910. október 30-án Thököly Imre fejedelem hamvai hazahozatalának évfor­dulóján az összes ifjúság részt vett a templomban tartott istenitiszteleten. Február 11-én hangversenyt tartott a Hunfalvy Pál emléktábla javára. Életbelépett az egyetemes gyűlés által az 1909. évben jóváhagyott kor­mányzati rendtartás. Építkezés az intézetnél a lefolyt évben nem volt, de a vallás és köz­oktatásügyi minisztérium kilátásba helyezett 100000 koronás beruházási államsegélyt. Adományok cimén adott az ifjúság gyámintézetre 41 korona 11 fillért, rozsnyói ker. árvaházra a tanári kar és ifjúság 65 koronát. A lýceum javára hagyott néhai Kobialka János nyugalmazott gimnáziumi tanár a tápintézetre 1000 koronát, több kisebb adomány összege 961 korona 52 fillér, érettségi találkozók emlékalapjára befolyt 234 korona 29 fillér. Összes adomány: 2195 korona 81 fillér. Alapítványok nem tétettek. Az intézetet az elmúlt évben súlyos csapás érte. Meghalt Gresch Ágost vidéki felügyelő, Votisky Károly nyug. lyceumi tanár és Oszvald György nyug. rendőrkapitány, a lýceum helybeli felügyelője. Az érettségi vizsgálatokon a püspök maga elnökölt. Az intézet nagyobb tanulmányi kirándulást rendezett a magyar tenger­partra, Dalmáczia, Bosznia és Herczegovinába a húsvéti szünidő alatt. A fentartó lyceumi pártfogóság által adott olcsó kölcsön segitségével tanári telep létesült, (7 tanári ház). Irodalmilag működtek az intézetnél: Karácsony Zsigmond igazgató, dr. Banczik Samu, Báthory Andor, Binder Jenő, Brukner Károly, Gaál Pál, Gotthard Kornél, Noszky Jenő, dr. Révay József, Szokol Károly, Weiszer Róbert tanárok. d) Nyíregyházi ev. főgimnáziumban: Az évben előfordult egyházi és hazafias ünnepeken kivül tartott az ifjúság a városi színházban egy szépen sikerült estét, részt vett a templom felszentelési ünnepen, május' 13-án szépen sikerült Matinét rendezett az ifjúsági Bessenyei-Kör, majd május 15-én pedig a püspök tiszteletér: a főgimn- tanártestülettel együtt íáklyásmenetet tartott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom