Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1906–1910

1910. augusztus

155 tekintettel nem zárkózik el az elől, hogy a sajtóiroda jelenlegi vezetőjével, ifj. Lukáts Gyulával a mult év­ben kötött ideiglenes megállapodás 5 évi időtartamra állandósittassék és ebből kifolyólag felhatalmazást ad az egyházkerület elnökségének arra, hogy a Lukáts Gyula ur által beterjesztett szerződéstervezetet az egy­házkerület nevében aláírja, de csak azon feltétel alatt, ha ifj, Lukáts Gyula ur hozzájárul a szerződéstervezet oly irányú módosításához, hogy külön pont alatt nyer­jen kifejezést a sajtóiroda azon kötelezettsége, hogy a napilapok részére beküldött minden közleménye az // „Evang. Őrálló" mindenkori szerkesztőségével egyide­jűleg közöltessék, — és hogy az egyházkerületi elnök­ség felhívására, jelentősebb kerületi események szín­helyén kiküldött tudósítóval való képviseltetését iga­zolni tartozik, — nemkülönben, hogy az évi tisztelet­dijat az egyházkerület pénzügyi helyzetére való tekin­tettel, az elnökség saját belátása szerint állapítsa meg. 95. (K. G.) A mult évi jegyzőkönyv 116-ik pontjánál jelenti az előadó, hogy a püspök 1910 február 2-án 402. szám alatt kelt leiratában a főesperesek utján felhívta az egyházak és is­kolák elöljáróságának figyelmét az egyházkerületi közgyűlés azon határozatára, hogy az egyházak és iskolák éghetőségeit teljes érte'kben biztosítsák a Gazdák Biztosító Szövetkezeténél s ott, ahol az emiatt csakugyan szükséges, a tűzbiztositási kötvé­nyeket helyesbitsék. Tudomásul szolgál. 96. (G. H.) Előadó jelenti, hogy a rimaszombati egyesült protest, főgimnázium igazgatótanácsa eddigi államsegélyének felemelése iránt kérvényt intézett a vallás- és közoktatási mi­niszter úrhoz. A kiküldött miniszteri biztossal 1909. évi április hó 8-án folytatott tárgyalások eredményeként megállapított normális költségvetés szerint az iskolának évi szükséglete 109,441 korona, a fentartó hatóság saját jövedelme 59,147 korona, állam­segély pedig 50,293 korona.

Next

/
Oldalképek
Tartalom