Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1906–1910
1910. augusztus
120 Az egyházkerületi közgyűlés a rozsnyói egyházkerületi árvaház alapszabályainak jóváhagyására vonatkozó jelentést tudomásul veszi; a rozsnyói egyházkerületi polgári leányiskola szabályzatát illetőleg pedig, a jogügyi bizottság jelentése alapján, megállapítván azt, hogy a fentartó testület a szabályzatot az egyetemes közgyűlés fenti határozatának megfelelően módosította, ebben az alakban bemutatott szabályzattervezetet az egyetemes közgyűléshez jóváhagyás végett felterjeszteni határozza. 63. (M. K.) A mult évi jegyzőkönyv 61. pontja kapcsán az elnökség jelenti, hogy a mult évi egyetemes közgyűlés 90. jkvi pont alatt hozott határozatával az iglói, nyíregyházai, késmárki és rozsnyói főgimnáziumok, valamint a nyíregyházai elemi iskolai bizottság szabályzatát jóváhagyta s a szabályzatok egyegy eredeti példányai a nevezett intézetek fentartó testületeinek megküldettek. a hiteles másolati példányok pedig az egyházkerületi levéltárban elhelyeztettek. Tudomásul szolgál. 64. (Sz. Gy ) Előterjesztetett az egyházkerület főhatósága alatt álló jogakadémia és főgimnáziumok 1909—1910. iskolai évi állapotát tartalmazó jelentés, amely egész terjedelmében jelen jegyzőkönyvhöz csatoltatik s a következőképen szól: I. A jogakadémiáról. A jogakadémián az 1909—1910. évben 7 nyilvános rendes, 1 nyilvános rendkívüli és 4 magántanár működött. A téli félévben a tanárok 14 kötelezett tantárgyat, a nyáriban 9-et adtak elő; speciálkollégiumot a téli félévben 7-et, a nyáriban 16-ot tartottak. A tanév alatt a jogakadémián 333 hallgató volt beirva, uSy, hogy a hallgatóság létszáma tekintetében ez a tanintézet a hazai tiz jogakadémia között az első volt. A hallgatók között volt I. éves 115, II. éves 92. III. éves