Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1906–1910

1910. augusztus

93 — 6426 — római katholikus lett. Ugyanezen idő alatt 4971 más vallású tért át az evangélikus vallásra. A legtöbb — 3252 — szintén a római katholikus vallás­ból. Veszteségünk tehát végeredményében 3599. Ámde ez a veszteség nemcsak az áttértek elvesztését jelenti, hanem ivadékaikét is. Azért, bár a szám a 12 év alatt nem nagy, mégis jelentékeny veszteséget rejt magában 4. Ugyanezen 12 év alatt -— s ez a negyedik oka térvesztésünknek, — egyházunkból kiléptek s felekezet­nélküliekké — illetve nazarénusokká, baptistákká stb. — lettek 3768-an, kik közül 160-an tértek vissza. Ez a szám sem látszik nagynak, de igen nagygyá lesz, ha figyelembe vesszük, hogy ugyanazon idő alatt az evan­gélikusoknál majdnem hétszerte több római katholiku­sok közül csak alig 400-zal többen (4188) léptek ki. 5. Ötödik oka térvesztésünknek a gyermekek vaL lására a vegyes házasuló lelek között kötött egyez­ségek. (Reverzálisok.) A statisztikai adatok tanúságaként átlag minden negyedik vegyes házasságnál megegyezés köttetik a gyermekek vallására. Egyházunk érdekei ellenére jött létre a megegyezéseknek átlag két harmada. Az ugyanerre vonatkozó statisztikai adatok azt is mutatják, hogy az ekként bennünket érő veszteségek száma folytonosan emelkedik. Mert 1901-ben 179, 1904-ben 240, 1907-ben 283 volt a tiszta veszteségek száma. 6. Végül hatodik, de nem egyszers nd utolsó oka térvesztésünknek az, amit egy szóban „közöny"-nek lehetne neveznünk. Ezt az okot statisztikai adatokkal támogatni nem lehet. De nem is kell. Ismeretes ez mindenki előtt, aki egyházunk ügyeivel foglalkozik s azok iránt érdeklődik. Megnyilvánul ez a közöny külsőségekben és belső­ségekben egyaránt. A lelkiekben épp ugy, mint az anyagiakban. Szinte ritka kivétel számba megy, alioh vagy akiknél ez a közöny egy avagy más alakban

Next

/
Oldalképek
Tartalom