Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1906–1910

1910. augusztus

13 Meg kell azonban emlékeznem, hogy az 1848. évi XX. t.-cz. valósítva máig sincsen. Beismerem ugyan, hogy annak pénzügyi oldala javítva van, azt azonban még koránt sem állithatjuk, hogy jogos követelé­seink e részben is teljesítve lennének; ami pedig az egyenlőség és viszonosság elvét illeti, e részben, sajnos, minden a régiben maradt, a helyzet javítására e részben semmi sem történt. Nekünk, mélyen tisztelt közgyűlés, kötelességünk foiszirozni, hogy az 1848 : XX. t.-czikk mielőbb valósittassék és pedig annál inkább, mert utolsó időben sok olyan történt, mely inkább visszafejlődésre mutat. A „Ne temere" bulla talán nem is annyira a kormány, mint inkább a hazafias r. kath. főpapság közbenjárására is visszavonatott bár, ujabb időben azonban ismét kiadatott egy pápai encziklika, melynek tartalmát és durva, sértő hangját szó nélkül hagynunk nem lehet. Ezért már ehelyütt is indítványozom, hogy annak sértő tartalmát vissza­utasítsuk, de kérem a közgyűlést egyúttal arra is, hogy ugy ezt, mint az 1848. évi XX. törvényczikk végrehajtásának meg­sürgetésére vonatkozó óhajunkat is, tegyük át a közös protes­táns bizottsághoz, hogy ez teljes erejével hasson oda, hogy méltányos és jogos igényeink minden irányban és minél előbb teljesíttessenek. Ezek után első sorban tisztelettel üdvözlöm a püspök ur helyettesét, ez idő szerinti elnöktársamat, a nagy számban megjelent gyűlési tagokkal egyetemben és Isten áldását kérve működésünkhöz, a kerületi gyűlést ezennel megnyitom. Erre a távollevő püspöknek az egyházalkotmány értelmé­ben helyettese: Terray Gyula, hivatalára nézve legidősebb fő­esperes, a következők szerint válaszolt: Ezen megnyitó beszéd hatása alatt, melyet az imént sze­rencsések voltunk hallani, indíttatva érzem magam, hogy azt a kijelentést tegyem, hogy az Egyházi Alkotmány 113. §-a értel­mében foglalom el ideiglenesen ezt a helyet Készséggel telje­sítem püspökünknek óhaját, szívből kívánván, hogy a messze távolban üdülő főpásztornak az isteni gondviselés adja vissza mielőbb egészségét, hogy áldásos működését tovább folytathassa. Elnöktársam megnyitó beszéde kapcsán, kérem a mélyen

Next

/
Oldalképek
Tartalom