Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1906–1910

1909. szeptember

­šágára is kiterjeszti s a tót nyelv tanulására őket is kötelezi, de egyúttal kimondja, hogy kivételes esetek­ben e kötelezettség alól a felmentvény megadását vég­érvényesen a tanári karra bizza. 56. (K. G.) Äz 1910. évi költségvetéssel kapcsolatban püs­pök tárgyalás alá bocsájtja az egyházkerületi tanítóképző­intézet válságos helyzetét, s kéri a fedezet megállapítását az állam által megkövetelt tanári lakbérilletményekre és a tanárok által kért korpótlékokra, amelyekért az egyházkerület elnök­sége által 1907. március 27-én 1221 szám alatt a vallás- és közoktatásügyi m. kir. Miniszterhez intézett memorandumában, négy éven belül felelősséget vállalt. Rz egyházkerületi közgyűlés, tekintettel arra, hogy a kerület eddig nagy áldozatokkal saját erejéből fenn­tartott tanítóképző intézetét, amely 62 év óta a nem­zeti művelődésnek szolgálatában vallásos és hazafias tanítók nevelésévei állami hivatást végez, anyagi esz­közeinek elégtelensége miatt immár a kellő színvona­lon nem tarhatja fenn s az arra hozott áldozatokat a szükséges mértékig pénzügyi válság nélkül nem fokoz­hatja; tekintettel továbbá arra, hogy a tanároknak a lakbérilletmény kiegészítésére és a korpótlékok meg­szavazására vonatkozó jogos igényét, amelynek betöl­tésére az egyházkerület felelősséget vállalt, ezidő­szerint saját erejéből nem elégítheti ki, más utat nem lát a kibontakozásra, mintha fokozottabb mérvben az államnak segítségét kéri és egyhangúlag a követ­kező határozatokat hozza: 1. Az egyházkerület memorandumot intéz a vall. és közoktatásügyi m. kir. ministerhez s ebben a me­moran dumban, anyagi helyzete feltárásával, segítséget kér a tanítóképzőintézet újjászervezéséhez, még pedig olyan módon, hogy a vallás és közoktatásügyi m. kir. miniszter az 1909. évi 46,474 számú rendelettel kiadott fizetéskiegészítési államsegélyről szóló szabályzat 24-ik §-ának azon intézkedését, mely az új tanári és igaz­gatói állások szervezésénél az egyházi főhatóságok

Next

/
Oldalképek
Tartalom