Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1901–1905

1905. július

— 112 — közbejötte nélkül jött létre, amelynek közbenjárása és hozzájárulása rendszabályaink értelmében szükséges: ezen fölterjesztés szabályszerű eljárás végett a rozsnyói főgym­nasium iskola-tanácsának visszaadatik. 73. (Sz.) Olvastatott a tiszavidéki egyházmegye 1905. évi 28. 29-én tartott közgyűlése jegyzőkönyvének 22-ik pontja, mely szerint az egyházmegyei közgyűlés sajnálattal vette tudomásul főesperesének azon jelentését, hogy a Pazdicson fölállítandó állami iskola ügye annyira előhaladt, miszerint Pazdics nagyközségnek, a lelkész és tanitó hozzájárulásával hozott s az állami iskola felállítására vonat­kozó közgyűlési határozatát nemcsak a vármegye törvényhatósága hagyta jóvá, de azt a közoktatásügyi kormány is tudomásul vette s az állami iskola létesitését elhatározta és az építést már foganatba is vette. Ily körülmények között az állami iskola fölállítása eldöntött és megmásithatlan dolog és az a jövő tanév kezdetével már meg is nyilik. Minthogy pedig a pazdicsi egyház azon kérelmét terjesz­tette elő, hogy saját felekezeti iskoláját az állami iskolával egyesít­hesse: az egyházmegye hozzájárulását adja ahhoz, hogy a pazdicsi ág. hitv. evang. felekezeti népiskola a felállítandó állami iskolával — a felekezeti érdekek kellő biztosítása mellett — egyesittessék, felhiván a pazdicsi egyházközséget, hogy az idevonatkozó szerződést kösse meg s jóváhagyás végett az egyházkerületi közgyűléshez ter­jessze föl. Közgyűlés a közigazgatási brzottság meghallgatása után határozatilag kimondja, miszerint a pazdicsi iskola államosítása körül az állami közegek által követett eljárást helyteleníti és rosszalását fejezi ki afelett, hogy a pazdicsi lelkész az iskola államosítása iránt megindított előzetes tárgyalásokat az egyházmegye elnökségének, különösen a foesperesnek bejelenteni annak idején elmulasztotta; tekin­tettel azonban arra, hogy az állami iskola felállítása immár eldöntött és megmásíthatatlan, jóváhagyja az egyházmegyé­nek a pazdicsi felekezeti iskolának a felállítandó állami iskolával leendő egyesítésére vonatkozó határozatát annak kijelentése mellett, hogy az állammal megkötendő szerző • désben egyházunk érdekei lehetőleg biztosíttassanak s az szabályszerű tárgyalás és jóváhagyás végett közgyűlésünk­höz utólagosan beterjesztessék.

Next

/
Oldalképek
Tartalom