Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1901–1905

1904. szeptember

— 13 ­Egyetemes egyházunk munkásságából kiemelem a követ­kezőket : Budapesten az Üllői-uton vásárolt 2 emeletes ház telken levő üres hely beépítésére nézve terv és költségvetés elkészí­tése elhatároztatott. E felett a f. évi egyetemes gyűlés fog dönteni. A theológiák szervezetére vonatkozó javaslat felett az erre felhívott egyházkerületek véleménye alapján fog a f. évi egye­temes közgyűlés határozni. A középiskolák rendtartására vonatkozó egyetemes sza­bályrendelet a 4 egyházkerületből beadott javaslatokból végleg megállapittatott és kiadatott. Ennek folytán az egyes közép­iskolák szabályrendeletei most már elkészíthetők. Szünetel ott immár 3 év óta az iskolai bizottságokra és az egységes vallásoktatásra vonatkozó szabályrendeleti javas­latokra vonatkozó határozathozatal. Az iskolák vagyonának eladásánál kellett előzetes jelen­tésre vonatkozó igazságügyi és kultuszminisztériumi rendeletek felett az alkotmány és jogügyi bizottság javaslata és az egy­házkerületek véleménye alapján lesz majd határozat meghozva. A régi sérelmek a tábori lelkészeknél még nem orvosol­tattak. Egyetemes egyházunknak az ev. ref. egyházzal egyező felterjesztésére még nem jött meg a kivánt válasz. Az 1848. XX. törvény 2. és 3. §-ának végrehajtására vonatkozólag az erre meghatalmazott vegyes bizottság elkészí­tette indokolt munkálatát s azt a miniszterelnöknek és a kul­tuszminiszternek emlékirat alakjában testületileg átadta. Az egyetemes közgyűlés által elrendelt százados emlék­ünnepély egyházkerületünknek összes anyaegyházaiban f. é. márczius 6-án megtartott és a bibliát terjesztő Britt Társulat emlékalapja javára adott offertoriumok az összes egyházakból a pénztárba átvétettek s innen 1080 korona egy összegben az egyetemes pénztárba áttétettek. Mindezekről a tárgysorozat illető pontjai alatt történik majd részletesb jelentés.

Next

/
Oldalképek
Tartalom