Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1901–1905
1903. augusztus
149 magát megrajzolja. Itt templomra, ott paplakra vagy iskolára van szükség, egy helyen a tőketartozás törlesztésére, más helyen a segítség arra kell, hogy csak a tartozás évi kamatját bírják fizetni, sok helyütt a kivándorlás, mindenütt az elszegényedés panasza hallható. Hét év múlva a gyámintézet fennállásának ötvenedik évét fogja ünnepelhetni, ha akkor a kiosztott adományok nyomait ép épületekben, a segélyezett egyházak rendezett háztartásában fogja akarni keresni, véleményem szerint azt igen kevés helyen fogja feltalálni. Mindez azért, mert az adományok a gyámintézet minden fokán el lettek forgácsolva, igy lett tökéletlen a mentő munka, melyet a gyámintézet végzett, — szalmaszál, majd, mely a fuldoklót a viz szinén tartani képtelen. Időszerűnek látom ezt felemlíteni azért, mert most foglalkozunk alapszabályaink módosításával, igy van módunk javítani azon, ami az eddigi tapasztalatok szerint tán károsnak vagy nem hasznosnak mutatkozott. Vigasztalásul! kra szolgálhat azonban, hogy az egyházi élet általam imént emiitett sötét égboltozatán tündöklő csillag gyanánt jelenik meg az egyházmegyei gyámintézetek túlnyomó több» ségének azon eredménye, hogy a lefolyt évben 77 koronával többet gyűjtöttek, mint előzőleg. — Mindenütt lassan, de annál biztosabban halad az iskolai gyűjtés, melyben jó példával megy elől Nyíregyháza, mely iskoláiban 182 kor. 44 fillért gyűjtött. A helyi gyámintézetek élén is ő haladt, amennyiben az imént emiitett összeggel együtt 393*78 kor. adott. Utána sorakoznak Kassa I. 377*45, Miskolcz 232-41, Eperjes 230-01, Lőcse 161-83, Kéuuárk 147-25, Rozsnyó 134-42, Debreczen 112 kor. Valamennyi előtt jár azonban véleményem szerint az összes körülményeket egybevetve Giralt, mely 215'85 kor. gyűjtött, azután Tokaj 56-35, Csanílos 39 37 kor. A szegénységnek oly összegei ezek, melyek evangyeliumi egyházunk büszke gazdagságát képezik És valóban megmérhetlen lenne gazdagságunk, ha gyámintézetünket veszteségek is nem érnék. Nagy veszteség számba kell soroznunk Strauch Béla elhalálozását. 33 éven át volt ő ker. gyámintézetiink példás jegyzője, itt találta ő magát otthon valóban, itt örült az örülőkkel, sirt a sírókkal. Áldozzunk emlékének mi is itt születése helyén egy fájó könyet s tiszteljük meg emlékét az által, hogy számos ily munkást kívánunk gyámintézetünknek. Meghalt a tiszavidéki egyházmegye önzetlen pénztárosa, Szopkó Alfréd is, kinek helye az egyházmegyénél ideiglenesen Mészáros Ferencz fanárral töltetett he. A lemondottakra kerülvén a sor, itt elsősorban egyházi elnökünket, Dianiska András urat kell felemlítenem. Érezzük mindnyájan, hogy üt a válás órája, mert hisz egy év előtt csak egy évre, visszavonhatlanul utolsó izben vállalkozott* a tisztségre, másrészt biztat a remény, hogy az elrendelt választás eredménynyel fog végződni,
