Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1901–1905

1903. augusztus

11 Ugyanezen gyűlésen: Kramarcsik Károly helyére szintén már áldott emlékű Farbaky József lett megválasztva főjegyzőül, világi jegyzőül pedig Istennek Hála még mindig a mienk dr. Markó Sándor lett megválasztva; — az egyházkerületi árvaháznak Rozs­nyón megalapítása határoztatott el; felsőbb leányiskolánknak pedig Iglón, Eperjesen és Rozsnyón szervezése örvendetes tudomásul vétetett. Ugyanezen gyűlésen lett bejelentve, hogy az egyházkerületi theologiának 31 (ma 42), a jogakadémiának 56 (240) hallgatója, — a tanítóképző intézetnek 41 (ma 123) növendéke, az egyházkerületi pénztár összes alapjának tökéje pedig 305 ezer forint (ma 478 ezer forint) volt. Azon és a más közgyűlés kedves alkalmából látottak hatása alatt üdvözöljük ezt a fénytelepet mindannyian testvéries elismerés­sel, a szives vendéglátásért köszönettel, különben pedig vallásos óhajjal, vajha a következő, talán csak hosszú évek után itt majd újra megtartott közgyűlésen résztvevők lássák ugyancsak, a mit mi örömmel szemléltünk: az ev. egyházat fentartó, fejlesztő és biztosító három erőnek a hithűségnek, békés egyetértésnek hatalmát, ápolva és növelve azok által, a kiket a kinek közbizalma most tisztel és nagyrabecsül, fog majd az elöljárói tisztnek hűségesen példaadó betöltésére felhivni. Egyetemes egyházunk egy meddő évvel lett újra szegényebb. Kilencz éve immár a zsinati törvény megalkotásának s az ennek folytán szükségelt rendezkedés valójában még most is csiga­lassúsággal halad. A m. évi jelentésemben jelzett 4 nagy kérdés még ma is rész­ben elkészítés, részben szünetelés pontján van. Az egyház belső tisztviselőit nevelő theologiák és tanítóképzők tanrendje, elhelyezése és berendezése tárgyában szabályrendeleti javaslat készítésére kiküldött bizottságnak albizottsága, még csak a theologiákra vonatkozólag dolgozta ki javaslatát s terjesztette a nagy-bizottság elé. A fo és középiskolák tanügyi, kezelési és ellenőrzési rendjére vonatkozó reform, melyet a zsinati és az állami törvények, úgyszintén a közélet tapasztalatai sürgetve követelnek, még csak az előkészítés vonalán vannak. A középiskolák rendje most van az egyházkerületek tárgya­lása alatt. Az iskolai bizottságokra és a vallástanítás egyöntetű kezelésére vonatkozó javaslatok 2 év óta szünetelnek. — Az iskolák kor­mányzása és a tanítóképzőkre vonatkozó javaslatok kidolgozása még

Next

/
Oldalképek
Tartalom