Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1901–1905

1902. augusztus

- 8 -J jel akarnának bennünket szaggatni rang, vallás és nemzetiség szerint, sőt még a magunk felekezetében is szítják a széthúzást és visszavonást s nem látják s nem hallják a figyelmeztetést, mintha mi is Saint Piere lakói volnánk, a kik még a füstfellegeket sem látták, mely a közelgő katasztrófát jelezte. Nem szoktam soha felekezeti ügyeink közé politikai motívumokat vegyíteni, —- kerülöm felekezeti ügyeink intézésénél a politikát, mely egy telhetetlen moloch, — megront mindent, a mi közelébe férkőzik; most is csak annyiban beszélek politikáról, a mennyiben az országgyűlésen történteket kell előhoznom. A mult tavaszon egy mozgalom indult meg az 1848. évi XX. t.-cz. életbeléptetése czéljából, — szerintem Időszerűtlenűl. Mert mikor az ország oly nagy fontosságú életkérdés előtt áll, mint a kiegyezés kérdése, akkor a széthúzásra alkalmas ilyen ügyeket előtérbe hozni nem tanácsos. De mert előttünk állott a mozgalom, — számolni kellett vele. A közoktatási tárcza tárgyalásánál én is felszólaltam. Kértem a kormányt, hogy vagy egyszersmindenkorra adjon a protestánsoknak megfelelő tőke összeget, melynek kamataiból szükségleteinket fedezhetjük, vagy ha ez jelenleg nem lenne lehetséges, ez esetben évenkinti nagyobb dotáczíót biztosítson számunkra törvényhozásilag. Ez, a mint köztudomásu, meg is lett igérve, s garancziát mernék vállalni, hogy meg is lesz. Ez tehát határozott eredmény. Mégis, mert bizonyos embereknek politikai cirkulusait megzavartam: mindenféle támadásnak voltam kitéve. E támadások közt a legképtelenebb és legalaptalanabb az, mintha én az 1848. évi XX. t.-cz. végrehajtását megakadályozni akartam volna avagy akarnám. Tartózkodás nélkül kijelentem, hogy én az 1848. évi XX. t.-czikkeket egyházunk létét biztosító alaptörvénynek tartom s egyházunknak e törvény szellemében való fokozatos segélyezését az állam kormány és a törvényhozásra nézve, — a protestáns egyházak iránt tartozó mellőzhetlen feladatnak ismerem. / En talán excusálni magamat nem akarom, mert arra nincs is okom. Kimondom azonban nyíltan, hogy én czélunk elérésére azt az utat és módot tartom ma is helyesnek, melyet a mi egyházkerületünk indítványozott még 1895-ben, hogy t. i. igényünket, mint országos egyház, hivatalos uton igyekezzünk ér-