Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1896–1900

1900. szeptember

— 1 ^ — után pedig, egy e czólra annak idejében szervezendő uj bizottság késziti el évenkint és terjeszti az egyházkerületi közgyűléshez megállapítás végett. 7. §. A Baldácsy-alapból a lelkészeket és lelkészi özvegyeket illető segélyek kiosztási tervezete, ezentúl az előbbi 6. §-ban kivánt tervezettel együtt s párhuzamosan és ugyanazon bizottság által készítendő el. 8. §. A segélyalap szervezetére vonatkozó jelen szabályrendelet 10 évi időközönkint újból való megállapítás végett revisió qlá veendő. 9. §. E segélyalapból való segélyezés az 1901 évben veszi kezdetét. 15 (G.) A nyugdijintézeti bizottság jelenti, hogy a nyugdíj­intézet mathematikai mérlegének kiszámításával megbízott Bogyó Samu budapesi kereskedelmi akadémiai tanár szakértő munká­latát elkészítette s hogy e bemutatott munkálat eredményeképen, a mérleg egyensúlyának fentartása azt követeli, hogy az összes nyugdíjigények 40°/ 0-tólival leszállittassanak. E szakértői vélemény alapján a közgyűlés, az egy­házkerületi nyugdíjintézet alapszabályait módosító sza­bályrendelet 3. §. bb) pontja értelmében, az 1901. évi január l-jétől 1905. évi deczember 31-ig terjedő 5 évi időtartam alatt esedékes nyugdíj-igényeket, az egyház­kerületi nyugdíjintézet I-ső osztályú nyugdijigényesei részére évi 240 kor., — a II-dik osztályúak részére 120 kor., — a Ill-dik osztályúak részére 60 kor. — és a IV-dik osztályú nyugdijigényesek részére évi 24 koro­ban állapítja meg s e szerint határozza, ugy az eddigi, valamint a mai naptól kezdve előálló uj jogosultak részére kifizetni. 16. (S.) Az előző két ponttal kapcsolatban — méltánylásával azon nagy érdemeknek, melyeket a kerületi nyugdíjintézet vál­sága megszüntetésének nehéz kérdésében és nagy munkájában a legmelegebb érdeklődésével, lankadatlanul buzgó munkálkodá­sával, az ügynek mélyére ható tanulmányozásával, szakavatott­ságával és csaknem egy évtizedre szóló kitartó fáradozásával magának Glauf Pál, kishonti főesperes és egyházkerületi főjegyző szerzett: A kerületi közgyűlés neki egyhangúlag és lelkesül­ten a méltán kiérdemlett hálás elismerést szavazza meg. 17. (N.) Mult évi kerületi gyűlés jk. 8-dik pontjánál jelenti püspök, hogy a lelkészi fizetések kiegészítésére tett intézkedé-

Next

/
Oldalképek
Tartalom