Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1896–1900
1900. szeptember
53 a Szártory-alap jövedelméből az alapítvány, valamint az illető végrendeleti végrehajtók között létesült megállapodással ellentétben látszólag egy középiskolai tanszék helyett ez idő szerint 3 tanszék és pedig egy jogi és két középiskolai tanári állás tartatik fenn ezek közül éppen a két gymnásiumi tanár jelenleg ev. ref. vallású és csupán a jogtanár hive evang. egyházunknak, s az által, hogy egy gymnásiumi tanszék helyett 3 tanári állás tartatik fenn, a nevezett alap tetemesen felszaporodott jövedelméből, — a tanári javadalom levonásával fennmaradó jövedelemnek ösztöndijakra fordítani rendelt 2/3-ad része jelentékenyen kevesbedik és ezek évenkénti összegéről az igényjogosult eperjesi collegiumi középiskolai fiatalság évenkint nem tájékoztatván, az ösztöndijakra fordítandó összegek elegendő számú jogosult jelentkezők hiányában rendeltetésök ellenére az alaptőkét gyarapítják. Közgyűlésünk, az összes ügyiratok kiadása mellett, felkéri az egyházkerület elnökségét, hogy az alapítványnak az alapító 'levél szellemében leendő kezelése és az ösztöndijak évi összegének az igényjogosult eperjesi kollégium főgymnásiumának tanulói előtt évről-évre kihirdethetése érdekében a szükségelt tárgyalásokat a testvéregyházkerület illetékes hatóságaival és a jogügyi bizottság véleményének meghallgatása után bevezetni és ezek alapján oda hatni szíveskedjék, hogy közegyházunk érdekei és jogai e téren is megóvassanak és fenntartassanak. 14. (G.) Tárgyaltatott e jegyzőkönyv 10. sz. pontjában kiküldött bizottság jelentése, mely szerint a nyugdíj intézeti javaslatra vonatkozólag az illető egyházmegyék által ajánlott módosításokat összeegyeztetvén: csupán azon egyet ajánlja elfogadásra, hogy nyugdíjra s a segély-alapból élvezendő segélyre csak ág. liitv. evangelikus özvegy és árva tarthat igényt. A közgyűlés az összeegyeztető bizottság által ajánlott e pótlással, az egyházkerületi nyugdíjintézet válságának rendezését czélzó I. és II. sz. javaslatot részleteiben is egyhangúlag elfogadja s ekként az egyház-