Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1896–1900

1899. augusztus

— 104 — hogy a mult évi egyet, közgyűlés 101. jkvi sz. a. hozott határozata folytán, ugy egyházkerületünk mult évi közgyűlésének 56. jkvi számú határozatában foglalt nyilatkozata, valamint a dunáninneni egyház­kerületnek ez ügyre vonatkozó nyilatkozata, a Reischel-alapitványt kezelő bizottsághoz tétetvén át; ezen bizottság véleményes jelentése s annak folytán az egyet, közgyűlésnek érdemleges határozata be­várandó. Tudomásul vétetett. 72. (S.) Az egyházkerületi gyámintézet évi működéséről szóló jelentésre vonatkozólag: a kerületi közgyűlés kerületi gyámintézetünknek saját hatáskörében tett intézkedéseit és hozott határozatait — melyek az ezen jegyzőkönyvhöz mellékletképen csatolt kerül, gyámintézeti közgyűlési jegyzőkönyvben foglalvák — helyeslőleg tudomásul veszi és mindazoknak, a kik ezen áldott intézetünk érdekében úgyis mint ügyvezetők, úgyis mint jótékonyan alapítók és adományozók az elmúlt év folyamában is .buzgólkodtak, a maga részéről is elismerést mond: egyházaink és tanintézeteink mindannyiának szivére kötvén ezentulra is a gyámintézet áldástterjesztő, buzgó munkáját, valamint a gyámintózeti alapszabályoknak minden részletében való pontos megtartását. 73. (N.) A tátrai fürdőtelepeken való lelkészi szolgálat rendsze­resítése tárgyában jelenti az elnökség, hogy a mult év óta sem Barlangligeten sem a Csorba-tónál ez érdekben nem törtónt ujabb mozzanat; Uj-Tátrafüredre pedig a f. é. aug. hóban teljesítendő lel­készi szolgálatra Materny Lajos főesperes küldetett ki. Tudomásul szolgál. 74. (G.) A jövő évi közgyűlés helyének és idejének kitűzésével a közgyűlés az elnökséget bizza meg. 75. (Sz.) A mult évi egyházker. közgyűlés 57. jkvi sz. a. ho­zott határozata folytán a liptói egyházmegye beterjeszti a Tranovszky­egylet alapszabályait s ezen egyletnek számadásait az 1895. évtől kezdve. Mielőtt egyházker. közgyűlés ugy a nevezett egylet alapszabályai, valamint a beterjesztett számadások felett érdemlegesen határozna, az összes ügyiratokat azon kérés-

Next

/
Oldalképek
Tartalom