Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1896–1900

1896. szeptember

- 44 ­» alapján az egyházkerületünkben főgymnasiumok két küldöttjét ezen közgyűlésre megválasztani, a megálla­pított sorrend szerint, az eperjesi és iglói főgymnasium jogosultak. XII. (Mk.) A mult évi ker. gyűlési jkv. XIV. pontjánál je­lentetett, hogy egyházkerületünknek mult évi indítványát az egyetemes gyűlés magáévá tette, s egyházunknak nagyobb mérvű állami dotatiója tárgyában a kérvényt egy küldöttség által a kormány íjak átadta. Tudomásul vétetik. XIII. (Mk.) A brassói egyházmegye beterjeszti azon kér­vényét, melyben a kormánytól azt kéri, hogy miután az egy­házpolitikai törvények életbeléptetése folytán házassági ügyek­ben az egyházmegyei pénztár által szedett, évenként mintegy 300 frtra menő jövedelmétől elesett, az állam részéről ezért kár­pótlásban részesíthessék. A brassói egyházmegye ezen kérvénye kiadatik a püspöknek további intézkedés végett. XIV. (Ms.) Püspök előterjeszti, hogy az egyházkerület ál­tal a lelkészek alkalmazása tárgyában még 1894-ben elfogadott s ugyanazon évben az egyetemes közgyűléshez megerősités vé­gett felterjesztett szabályrendelet még nem hagyatott jóvá, amennyiben a mult évi egyetemes egyházi közgyűlés kimondta, hogy e tárgyiján az elvi jelentőségű intézkedésekre nézve lehető egyöntetűség volna kivánatos, miért is csak akkor fog az ügy érdemleges felülvizsgálatába bocsátkozni, ha az e tárgyú javas­latokat mind a négy egyházkerület beterjeszti. Tudomásúl szolgál. XV. (G.) Az egyházker. háztartási szabályrendelet életbe­léptetése tárgyában jelenti a nagybizottság, hogy a szabály­rendeletet a m. é. egyetemes közgyűlés észrevétel nélkül jóvá­hagyta, s hogy az egységes pénztár befogadására vállalkozó egyházközségek közöl a legmegfelelőbb ajánlatot a miskolczi egyházközség teszi, midőn a pénztár helyiségeul az e czélra készülő pánczél-szobát ajánlja fel díjmentesen. Az egyházi alkotmány kívánalma szerint jóvá­hagyott háztartási szabályrendelet kihirdettetvén, annak

Next

/
Oldalképek
Tartalom