Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1896–1900

1896. szeptember

— 42 — helyek: Kassa, Lőcse, Sajó-Gömör, Rima-Szombat, Ungvár, Debreczen, Miskolcz, Nagy-Károly, S.-A.-Uj­hely es Rozsnyó. 3. Minden népiskolában, legyen az akár felekezeti, akár községi, akár állami, vagy egyes testületek által fentartott, — a lelkészek tartoznak a vallásoktatást el­látni és pedig az anyaegyházakban levő összes isko­lákban a helyi egyházközség hozzájárulásával, a leány­egyházakban és szórványhelyeken pedig ott, ahol azt sem az illetékes anya-, sem az illetékes leányegyházak nem tehetik, — a közalap költségére. 4. Különös gond fordítandó a szórvány helyi val­lásoktatásra s elodázhatlanul szükséges, hogy a lelké­szek a vallásoktatás végzésére oda időnként és lehető gyakran kijárjanak. Az erre szükséges összegek vagy az államsegélyből, vagy a közalapból lesznek fedezendők. 5. A vallásoktatók kötelesek a tanítás eredményé­ről a püspök úrnak tanévenként jelentést tenni. 6. Örvendetes tudomásul vétetett, hogy a mult évi egyetemes közgyűlés 4350 forintot juttatott a vallásoktatás némi segélyezésére, a mely összegből kerületünkre 1245 frt esvén, ezen összeg azon egy­házak között osztatott ki, a melyekben vagy azok szórványaiban 50-nél több hitsors-növendék járt ide­gen iskolába. — Ez alapon Gömör-Panyit 80 frt, Kladzány 100 frt, Uj-Klenócz 100 frt, Abos 80 frt, Ungvár 100 frt, F.-Kemencze 100 frt, Pazdics 50 frt, S.-A.-Ujhely 80 frt, N.-Károly 80 frt, Debreczen 150 / frt, Kaza 100 frt, Kölese 75 frt, Liptó-Arva, az egy­házker. elnökség rendelkezésétől függőleg 150 frt se­gélyben részesültek. 7. Tudomásul vétetett végül, hogy az egyházke­rületünkhöz tartozó 136 leányegyházban, 5 fiók idegen iskolában és 50 anyaegyházhoz tartozó 127 szórvány­helyen a vallástan oktatásával járó költségek, a melyek nagyobbára csak a lelkészek számára szükséges fuvar­költségeket foglalják magukban, 6960 frtra rúgnak s hogy az idegen városi iskolákba, gymnasiumokba, reál-,

Next

/
Oldalképek
Tartalom