Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1896–1900
1896. szeptember
37 — V. (Ms.) Püspök jelenti, hogy az 1896. évi egyetemes egyházi közgyűlésnek a jegyzőkönyv 86-ik pontja alatt meghozott határozathoz képest intézkedett az iránt, hogy nagy reformátorunk, dr. Luther Márton halálának negyedfélszázados évfordulója az egyházkerülethez tartozó egyházak- és iskolákban megünnepeltessék s hogy az emlékünnepek ennélfogva mindenütt meg is tartattak. Tudomásul szolgál. VI. (Mr.) A mult e'vi egyházkerületi gyűle'snek Miskolczon tartott második üle'sszakában LXVI. sz. a, hozott határozata folytán, püspök beterjeszti az árvái egyházmegye 1895. évi szept. hó 23-án tartott közgyűlésének eredeti jegyzőkönyvét, melyben az foglaltatik, hogy ezen egyházmegye ragaszkodva eddigi álláspontjához, a tiszai egyházkerületi gyűlésre azért nem küld képviselőket, mivel a püspök és általában az egyházkerületi elnökség választásába be nem folyt s arra az idő rövidsége miatt most sem adatott meg néki a lehetőség; továbbá, mivel a m. é. aug. 7-én hozott s az egyházkerületi s egyetemes gyűléshez intézett előterjesztése eddig elintézve nem lett. Továbbá jelenti a püspök, hogy a m. évi egyházkerületi gyűlés debreczeni első időszakában hozott XV. p. alatti határozat folytán ismételve fölhívta az árvái főesperest, hogy a közalapra s a vallástanitásra vonatkozó kitöltött íveket, valamint több más jelentést az egyes lelkészektől beköveteljen s esetleg a kötelességteljesitést megtagadó írásbeli nyilatkozatokat küldje be s miután az árvái főesperes a néki f. évi márczius 15-ig adott határidő alatt sem tett eleget e felhívásnak, Strauch Béla egyházker. jegyző és Bobrovniczky Kálmán egyházi felügyelő személyében egyházkerületi bizottságot küldött ki, amely eljárásáról jegyzőkönyvet vévén fel, azt további eljárás végett az egyházkerületi törvényszék elé terjesztette, az egyházkerületi törvényszék ennek alapján Miskolczon 1896. ápril 9-én tartott ülésében Skripeny János árvái főesperes ellen az egyházi törvénykezési eljárást folyamatba tette s annak keresztülvitelére az Alk. 359. §. d) pontja alapján a XIII szepesi v. egyházmegye törvényszékétküld te ki, ezen törvényszék Poprádon 1896. julius hó 21-én tárgyalta ezen ügyet, panaszlott bejelentette, hogy főesperesi állásáról lemondott, a törvényszék őt mindamellett feddésre s 25 frt 40 kr perköltségnek