Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1896–1900

1898. április

XI nedve szivünk hálás kegyelete'nek hő érzése legyen. Emlékfát, mely hervadatlanul ujuljon, elevenítse megdicsőült egyháznagyunk érdemeit és szellemi zarándoklás helyévé avassa sirhalmát, hová még a késő utód is hódolva eljárjon, emlékezetben buzditó pél­dát venni a nemes jellemre. Ámde tűnődésbe esem, hogy hogyan, miként domborítsam ki én, az erőtelen, a nagynak érdemeit; hogyan, miként tolmá­csoljam méltóan az egyházkerület kegyeletét a megdicsőült egyháznagy emléke előtt?! E tűnődésemben hozzád folyamodom, megdicsőültnek szel­leme ! Te légy segítségemül s adj irányt feladatom méltó be­töltéséhez ! S im' a szellem, mintha csakugyan meghallgatta volna kérésem; mintha csakugyan megnyilatkoznék és szóllana; szava pedig az alapige: „Jóllehet, testben távol vagyok tőletek, mind­azáltal lélekben veletek vagyok, örülve és látva a Ti rend­tartástokat és a Krisztusban való hiteteknek erősségét." íme, Péchy Tamás szellemének megnyilatkozása a tiszai egy h ázlc ei Ti le t gyász ü nnep ély e n. Azt nyilatkoztatja pedig ki: 1. Hogy velünk van, midőn egyháznagyi érdemeiről kegye­lettel emlékezünk. 2. Hogy a jövőben is velünk fog közreműködni egyházi feladataink teljesítésénél. I. A férfiú maradandó hatásának, életpályája közben szerzett érdemeinek alapja s mintegy titka az ő jelleme. A jellemet azon­ban nem közönséges értelemben, hanem ugy kell fölfognunk, mint az ember olyan erkölcsi tulajdonát, mely a szív, az ész és az akarat erkölcsileg kiművelt egységében s összhangzatos működésében nyilvánul. A jellem ezen valódi egésze nélkül a férfi egyoldalúan, talán kápráztató szellemi tehetségével s tudományával; vagy talán bátor, határozott tetterejével lehet fényes meteor, mely bámu­latba ejt, de nem lehet napsugár, mely egyszerre ragyog és

Next

/
Oldalképek
Tartalom