Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1896–1900

1897. szeptember

— 82 -­tal az egyetemes tanügyi rendtartás mielőbbi életbelép­tetését az egyetemes gyűlésen javasolni és szorgal­mazni elhatározza. 51. (Gr.) Olvastatott az egyházkerületi pénzügyi bizottság Miskolczon 1897. augusztus 6-án tartott teljes üléséből kelt jelen­tése, mely szerint a háztartási szabályrendelet értelmében egyesi­tett egyházkerületi pénztárat f. é. február 28-ik napján kezelé­sébe átvette, a szabályrendelet kivánalma szerint saját kebelé­ből az igazgató- és a felügyelő-osztályt megalkotta s a pénztári tisztviselők között a munkát a szabályrendelettől ugyan eltérve, de a czélszerűségi tekinteteknek inkább megfelelően ugy osztotta fel, hogy a pénztáros csak a pénztárkönyvet vezeti, a többi könyvelés pedig az ellenőr feladatává tétetett. Ezen jelentés mellett a bizottság javaslatot tesz a pénztári értékpapíroknak a mérlegszámlán árfolyamuknak megfelelő kimutatására, —- továbbá az elnöki felelősség ujabb meghatáro­zására, — s a jelzálogos kölcsönöknél követendő eljárásra nézve. Végül pedig beterjeszti a f. é. költségvetést s ennek kapcsán indítványozza, hogy a tűzkárbiztositási 40% jutalékból az árva­ház felsegélyezésére fordított eddigi összeg továbbra is kiutal­tassák, —• s hogy a következő évi költségvetést ezentúl az előző évi közgyűlés állapítsa meg. Ezen jelentés tárgyalása során a következő ha­tározatokat mondotta ki a közgyűlés: 1. A pénzügyi bizottság azon intézkedése, melynél fogva a pénztár kezelésének teendőit a tisztviselők kö­zött czélszerubben osztotta fel, jóváhagyatik; s ebből kifolyólag az ellenőr részére az alapkönyvelési mun­kálatért egyszer s mindenkorra 60 frt, megszaporodott teendőiért pedig évi tiszteletdijául, az irodasegéd illet­ményeképpen rendszeresített 120 frt hozzácsatolásával, 820 frt tétetik folyóvá. 2. Azon javaslathoz, hogy a pénztári értékpapírok a mérlegszámlán ne névértékük, hanem árfolyamuk szerint vétessenek nyilvántartásba, a közgyűlés hozzá­járul s a pénzügyi bizottságot ehhez képest utasítja: 3. A háztartási szabályrendeletnek a felelősséget meghatározó szabványára nézve, a pénzügyi bizottság

Next

/
Oldalképek
Tartalom