Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1896–1900

1896. szeptember

- 106 ­c) ha rendkívüli nyilvános tanulo, vagy d) ha a 17. § szerint osztályismétlésre utasított, vagy a 8. § szerint önkéntesen osztályt ismétlő tanuló jelentkezik magánvizsgálatra vagy pedig e) ha a 7. § szerint osztályugrásról van szó ; s végül f) ha az illető folyamodó okleveles tanitó, vagy valamely tanító­képző intézet összes évfolyamát teljesen bevégezte s mint ilyen, a köz­tisztviselői minősítés szempontjából, a polg. iskola hatodik, vagy a felső népiskola harmadik osztályából óhajt magánvizsgálatot tenni. 31. §. A püspök engedélyt adhat még magán-, vagy összevont magánvizsgálatra oly folyamodóknak is, a kik a) elemi, b) felsőbb leány, c) katonai alreál, d) valamely középiskola (gymnásium vagy reáliskola) s végűi e) kereskedelmi középiskola és akadémia egyik vagy másik osztá­lyának sikeres elvégzése után legalább egy év elteltével a polgári vagy felső népiskola megfelelő magasabb osztályából, vagy a mennyiben élet­koruk megfelelő — magasabb osztályaiból óhajtanak magán-, vagy össze­vont magánvizsgálatot tenni. Túlkoruság esetén az illető folyamodó egy év eltelte előtt is bocsát­ható magánvizsgálatra. Az ezen §-ban elősorolt különféle fokozatú iskolákból a felső nép, vagy polgári iskolába átlépő magántanuló köteles a magánvizsgálat alkal­mával s azzal egyidejűleg a polgári vagy felső népiskola megelőző osz­tályának azon tantárgyaiból, melyeket a másfokozatű iskolában nem ta­nult, szintén vizsgálatot tenni. , 32. §. Oly tanuló, a ki a gymnásiumban a latin és görög nyelvből, vagy a reáliskolában, felsőbb leányiskolában, kereskedelmi középiskolá­ban és akadémiában a franczia nyelvből elégtelen érdemjegyet kapott: a polgári és felső népiskola megfelelő magasabb osztályából, vagy össze­vontan osztályaiból, akadály nélkül magánvizsgálatra bocsátható. 33. §. Oly tanuló, a ki a 31. §-ban említett más fokozatú iskolák valamelyik osztályát eredménytelenül ismételte, ennélfogva tanulmányait azon iskolákban nem folytathatja: a polgári, vagy felső népiskolában az ismételt osztálynak megfelelő, sőt a mennyiben a 32. § szempontja alá esik, a következő felső osztályból is magánvizsgálatra bocsátható. 34. §. Az oly gymnásiumi, vagy reáliskolai tanulók, a kik a latin és görög, illetőleg a franczia nyelven kivűl még más tantárgyból is elég­telen érdemjegyet kaptak: a felső nép- és polgári iskolának magasabb osztályából csakis oly feltétel alatt bocsáthatók magánvizsgálatra, ha ezt megelőzőleg, vagy egyidejűleg összevontan, azon osztálynak megfelelő polgári, vagy felső népiskolai osztály összes tantárgyaiból ismétlő magánvizsgálatot tesznek, a melyben a latin és görög, illetőleg a fran­czia nyelven kivűl egyéb tantárgyból is megbuktak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom