Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1891–1895

1895. augusztus

— 25 — gédlelkészt a Klenótzon volt helyettes lelkészi állásától, felhiván az egyházmegye elnökségét a vele történő összeszámozkodásra és a lelkészválasztás végrehajtására. F. é. márczius 2-ikán vettem a VII. b. v. egyházmegye elnökségének átiratát, melyben jelentetik, hogy az elrendelt választásnak eredményét a közgyűlésből kiküldött szavazatszedő bizottság f. é. márczius 2-ikán tartott ülésében a szavazatok felbontása után jegyzőkönyvbe vette s e szerint a 7 szavazatból 4 szavazattal Ujágh Károly merényi lelkész választatott meg főesperessé. Erre a következő napon már a merényi egyház tagjainak egy része távirati uton értesítette az elnökséget, hogy a febr. 26-ikán megtartott egyházi közgyűlésnek Üjágh lelkészü­ket választó s e választásnál döntő szavazatának megsemmisí­tése czéljából beadják keresetüket. A keresetlevél csakugyan beadatott. A közgyűlés tagjainak többsége szintén nyilatkozott. Minden aktákat en az egyházmegye elnökségének adtam ki törvényrendelte eljárás végett. Sajnos, többszöri sürgetésem daczára sem tudtam ezen egyetlennek mondható kérdés meg­oldásának még csak az elejére sem jutni. F. é. márczius 26-ikán kiadtam ugyancsak a VII. b. v egyházmegyei elnökségének az 1892-től húzódó Zimmermann-féle és a 2 éves Ujágh-féle ügyeket törvényes intézkedések végett. E hó első felében meghozott elnökségi határozatra közvádlókat rendeltem ki a törvény értelmében. S ezzel az első lépés megtörtént. F. é. ápril 28-ikán kiadtam a vallástanitásra vonatkozó adatoknak egyház és egyházkerületszerte összeírására vonatkozó bevallási iveket a szükségelt utasításokkal együtt. Az eredmény a tárgysorozat 7-ik pontja alatt fog bemutattatni. F. é. ápril 29-ikén az egyetemes lelkészvizsgáló bizott­ság kerületbeli osztályának tagjait Eperjesre hivtam össze az íglóra megválasztott segédlelkész Klein Pál papi vizsgájához, a hová is hivatalos uton kellvén akkor lennem, Strauch Béla egyhker. jegyzőt küldtem ki helyettesemül, egyházi elnökül. F. é. ápril 29-ikén az erdélyi ev. szász Consistorium panaszos felterjesztése a Cultusministerhez, leterjesztetvén az egyetemes felügyelő által hozzám nyilatkozat adás végett, arra én érdemleges nyilatkozatomat egyetemes felügyelő úrhoz fel­terjesztettem. Md

Next

/
Oldalképek
Tartalom