Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1891–1895
1892. augusztus
csak egy volt: Iglón az I-ső osztály 60 és 32 tanulóval (92J Nyíregyházán 7 7 tanuló volt az I-ső osztályban párhuzamos osztály nélkül. (Ebből 10 m. t.) Ezen 6 főgymnasium közül 4. u. m. az eperjesi, a nyíregyházai, a rimaszombati és a rozsnyói összesen 31990 írt államsegélyben részesül. A) A főgymnasiumi tanulók száma. Beiratott, illetve fölvétetett az egész év folyamán a 6 főgymnasiumban összesen 1943 tanuló; vizsgálatott tett 1S26 tanuló, ezek között 66 magán tanuló. A magán tanulók száma a tavalyihoz képest (103) örvendetesen megkevesbedett. Ismétlő volt 94. (4.8o%.) Az ismétlők száma a tavalyihoz képest szintén örvendetesen fogyott. (Tavaly 116 volt.) A görög pótló tanfolyamban részt vett Eperjesen 13. Rozsnyón 15. Az értesítőből kiböngészés alapján mondható, hogy Iglón 46. Hogy mennyi Rimaszombatban, azt sem az értesitőből, sem a kimutatásból kiböngészni nem lehetett. Késmárk és Nyíregyháza erről nem is szól. A kimutatások fogyatkozásai folytán a jelentést tevő kénytelen órákig böngészni és sokszor eredmény nélkül. B) A főgymnasiumi tanulók vallása. Az iskolai év végével megvizsgált összesen 1826 tanuló között vallásra nézve volt: ág. hitv. evang. 666 (36. 63%); ev. reform.: 374 (20.48%); róm. kath. 373 (20.«%); gör. kath. 39 (2.,3%); gör. keleti 3 (0. 1 6%); izraelita 37 1 (20. 3.%). Megjegyzendő, hogy több izraelita mint ev. tanuló volt Eperjesen, (106 ev. val. szemben 108), de főleg Nyíregyházán, hol 72 ev. tanulóval szemben 114 volt izraelita. Több róm. kath. mint ev. tanuló volt Iglón, hol 147 róm. kath. és csak 116 ev., mig ellenben 117 ev. ref. tanuló volt. Az ág. hiv. ev. tanulók csak Rozsnyón képezték az absolut többséget. (109 — 73-mal szemben.) C) A főgymnasiumi tanulók anyanyelve. Az iskolai év végén megvizsgált összesen 1826 tanuló között anyanyelvre nézve volt: magyar 1256 (68.78%); német 480 (26 2 8%) és tót 87 (4.76%); végül más nyelvű 3 (0., 6%).