Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1891–1895

1891. augusztus

— 127 — kerestessék meg a vallás és közoktatásügyi m. kir. minisztérium, hagyná meg képviselőinek, közegeinek, hogy ezen az ev. egyetemes gyűlés által meghatározott vallástani érettségi vizsgálattal szem­ben, a törvény szellemének megfelelően viselkedjenek, s mivel az hatáskörükben nem áll, a nm. miniszter által pedig nem kifogá­soltatott, de nem is volt kifogásolható — abba ne avatkozzanak, s annak az ifjúságra s tanügyi hatóságokra való tekiutetből, ko­molyságából le ne vonjauak, mint azt a fent jelzett esetben a nevezett kormányképviselő tette, a püspök úr eleget tett, a nm. vallás- és közokt. m kir. miniszter urat megkereste, utasítaná közegeit, hogy a vallástani vizsga megtartásába, avagy lefolyásába ne avatkozzanak. A miniszter 55054/1890 sz. a. adott vála­szában a megkeresésre azon kijelentésével, hogy a hittan az 1883 évi XXX t. cz. 22 § alapján, az érettségi vizsgának tárgyát nem képezi, kitérő feleletet adott. Püspök úrnak ujabb felterjesztésére másodszori 19836 számú leiratában azt a feleletet adta a mi­niszter úr, hogy nincs kifogása a vallástan érettségi vizsgá­jának megtartása ellen, de annak a vizsga végeredményére befo­lyással lenni nem szabad, mely válaszszal az ügy elintézést nyert ugyan, de maga a tényállás változást nem szenvedett. Az érettségi vizsgálatokról szóló ezen jelentést annak kijelentésével, miszerint a vizsgázottak közül csak 6 V 2% lett jelesül osztályozva, a mely körülmény az el­járó tantestületek lelkiismeretes szigorát tünteti fel, a kerületi közgyűlés megnyugtató tudomásul veszi s fel­hívja a főgymnasiumok tautestületeit arra nézve, hogy a vallás tanítás irányában tapasztalható nem épen rokonszenves áramlattal szemben, annál inkább igyekez­zenek a gondozásukra bizott ifjúságot vallásos és tem­plomszerető nemzedékké nevelni. Ezzel kapcsolatosan a brassói főesperes Moór Gyulának indít­ványa folytán határoztatott, hog} 7: tekintettel arra, miszerint az 1 SBA-ik évi egyetemes gyűlésnek a vallástant az érettségi vizsga rendes tan­tárgyai közé felvevő 9-ik számú azon határozata, mely szerint az abból nyerendő osztályzat a többi tantárgyak­ból nyerendő osztályzattal egyenlő következményűnek

Next

/
Oldalképek
Tartalom