Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1891–1895

1891. augusztus

— 11 — az ne képzelje magát úrnak, de szolgának; nagyméltóságod ily szolgája akar lenni az Urnák s tettei mutatják, hogy jó, odaadó, és hü szolga. Isten áldja és éltesse!" Püspök úrnak ezen, a gyűlés tagjaira mély benyomást tevő s nagy hatású lelkes szónoklata zajos tetszés nyilatkozatokkal fogadtatván, egyházkerületi felügyelő s püspök urak elnöki székökben a mély tisztelet s élénk rokonszenv érzelmeivel üdvözöltettek. IV. (F.) Püspök úr, minekelőtte a sorrend szerint évi jelentését beterjesztené, kijelenté, hogy mint a lovagias magyar nemzet fia, lovagias kötelességének tartja, gyűlésünknek kitűnő vendégét az épen belépő Dr. Pank Oszkár lipcsei superintendenst, a szász királyi urak házának tagját, a lipcsei Gr. Adolf-főegylet elnökét, s az áldott G. Adolf-egylet központi bizottságának a küszöbön álló Leopoldianum ünnepélyre kiküldött egyik képviselőjét körünkben szivélyesen üdvözölni. Erre — német nyelven — az ünnepelt vendéghez intézte szavait, meleg hangon adva kifejezést az egész gyűlés nevében a feletti örömének, hogy a jeles férfiút, ki már évekkel ezelőtt, gyámintézetünk 25 évi fenállásának jubileuma alkalmával járt itt s mindazok szívében, kik véle akkor szerencsések voltak érintkezhetni, szívének melegével, egyéniségének megnyerő szeretetreméltóságával, felejthetetlen kedves emlékben él s hazánk és egyházunk meleg barátjának mutatta magát azóta is minden alkalommal, most régi kedves ismerős gyanánt újra üdvözölhetjük itt körünkben s szóló meg van g}^őződve, hogy ha bár kedves vendégünk tanácskozásainkból keveset is fog érteni, nem fogják azok szívét még sem hidegen hagyni, mert hisz nem a rideg értelem, de a meleg érzés az, ami az egyházat élteti s hogy ő melegen velünk érez, azt már volt alkalmunk részéről tapasztalni, s azért meleg szívből, magyaros vendégszeretettel üdvözli őt egy lelkes „éljen"-nel. A dörgő éljenek között, melyek püspök úr szavait kisérték, felállott az ünnepelt vendég. Elfogódva, úgymond, a nem várt kitüntetés miatt, alig képes érzelmeinek szót adni. Csak egy forró óhaj az, aminek kifejezést kiván adni: Áldja meg Isten a magyarhoni testvér lutheri egyházat, tegye azt fénylő világossággá sokak számára. Ugyanazon szent czélért küzd ez, mint az, a melynek ő otthon szolgája. Két külön menetelő hadsereget lát szóló, de mind-