Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1891–1895

1891. augusztus

— 117 — részletben 20—20 frtnyi összegnek a képezdei igazgató­nál leendő lefizetésére kötelezi. Mindezek után Gamauf Györgynek eddigi sikeres műkö­déséért elismerés nyilvánittatik és ugyanő az internátus felügyelésével még egy évre megbízatik. Végül az előadó lelkiismeretesen végzett fáradságos munkájáért a gyűlés elismerő köszönetet szavaz, és örvendetes tudomásul veszi, hogy az intézet működésével a kerület teljesen meg lehet elégedve XVIII. (Mt.) A mult évi közgyűlés XXII pontjánál püspök úr jelenti, hogy a nagymélt. belügyminisztériumhoz a mult évi kerületi gyűlésből felterjesztett feliratra az egyházkerülethez válasz eddigelé nem érkezett; olvastatott továbbá a kis-szebeni két egyház intézkedést kérő azon folyamodványa, a melyben előadatik, hogy az ügy uj stadiumba lépett annyiban, a mennyiben Kis-Szeben sz. kir. város képviselő testülete állítólag elhatározta volna, hogy az ág. ev. német-magyar ajkú egyháznak 200 frt és a tót ajkú egyháznak szintén 200 frt évi segélyt fog 1892 január 1-től kez­dődőleg — évenként megújítandó folyamodványra, tehát nem állandóan, hanem mindenkor csak a város tetszésétől függőleg — utalványozni. Minthogy pedig a két egyházközség e bizonytalan ajánlatot az egyházak jövőjének biztosítására elegendőnek nem találja nemcsak, hanem ez ajánlat elfogadásával az eddigi törvé­nyes álláspontot látná veszélyeztetve: ennélfogva ez ügyet az egyházkerület pártfogásába ajánlja. Tekintettel arra, hogy a kerület feliratára választ nem kapott, tekintettel továbbá arra, hogy a két egy­ház perre utasítása esetén az ügynek esetleg békés uton lehető kiegyenlítése veszélyeztetnék, tekintettel végül arra, hogy Kis-Szeben városa ugy látszik, nem idegen­kedik a két egyházközséget némi jótéteményekben része­síteni és kijelentésével annak, hogy e közbeszóló hatá­rozat által a két egyházközség törvényes jogainak rendes per utján leendő érvényesithetése szempontjából mi jogot sem ád fel — az egyházkerület egyrészt felkéri a ker. felügyelő úr ő nméltóságát arra, hogy a felirat érdekében a um. belügyminisztériumnál közbenjárjon, másrészt pedig

Next

/
Oldalképek
Tartalom