Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1886–1890
1887. augusztus
— 55 3. A szerződési tervezetben a tan-nyelvről sehol sem tétetvén említés, a 10-ik pontban ezen szavak után „a tantervet alkaimazandja, 44 beigtatandó „és pedig a magyar nyelvnek mint tannyelvnek használása mellett. 4 4. A 13-ik pontban ezen kifejezés „vagy szükséges építkezéseket 44 következőleg módosítandó, „vagy a tudomány, különösen a paedagogia haladása szerint szükségessé vált építkezéseket vagy épületi kibővítéseket. 4 4 Végre 5. Az 5-ik pont annyiban szintén módosítást szenved, amennyiben a ministeri kinevezés alá eső tanárok az egyházkerületi nyugdíjintézetbe nemcsak beléphetnek, hanem tekintve, hogy állami nyugdíjra igényt nem tarthatnak, az egyházkerületi nyugdíjintézetbe belépni kötelesek lesznek. Ezzel kapcsolatosan olvastatott ugyanazon ministemek Budapesten f. é. niárczius hó 30-án 8305. sz. a. kelt leirata, .melyben püspök urat értesiti, hogy a fenti módosítások elfogadásával a gymnasiumi pártfogóság részéről kiállított s püspökileg megerősített szerződés hozzá megérkezett s hogy ennek folytán a 8700 frtban megállapított állami segélyt az eperjesi m. k. adóhivatalnál az eperjesi ág. ev. gymnasium részére folyóvá tette, de az általa ezennel elfogadott szerződést saját aláírásával csak az egyetemes gyűlés jóváhagyó határozatának beérkezte után fogja ellátni. A szerződés létrejötte s az államsegélynek megtörtént folyóvá tétele örvendetes tudomásul vétetvén, ezen szerződés először tudomásvétel és jóváhagyás czéljából az egyetemes gyűléshez, ennek jóváhagyása után pedig aláírás czéljából a ker. elnökség utján a vallás- és közoktatásügyi minister ő nméltóságához feltorjesztetni határoztatott. Ezzel egyidejűleg ugy az eperjesi, valamint a kebelbeli' többi államilag segélyzett gymnasiumok is utasittatnak, hogy külön és rendes vallástanár alkalmazásáról haladéktalanul gondoskodjanak. XXIV. (G). Felvétetett a hegyaljai esperesség f. é. miskolezi közgyűlésének XXIX. számú jegyzőkönyvi határozata, inelylyel a nyíregyházi gymnasium tanácsának az ottani gymnasium 8-dik osztályának megnyithatása s ezzel a teljes főgynmasiumok sorába való felvétele iránt intézett kérelmét pártolókig terjeszti fel. A közgyűlés helyt adva a hegyaljai esperesség határozatának, a nyíregyházi evang. egyház középiskolájában a 8-dik osztálynak a jövő tanévvel való megnyitását kész örömmel