Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1881–1886
1886. augusztus
_ — 66 — gyarok előtt ismeretlen „Siebenbürg, deutsch. Tageblatt "-bau teszik közzé s hogy a német nyelv tudásának kikötése által a magjmrhoni ev. egyház jelöltjeit a pályázástól elrettenteni próbálják, hanem azt is megteszik, hogy őket — a mint ez Kis-Kapuson és Újfaluban történt — minden ok nélkül, vagy egyenesen a törvény ellenére, vagy annak elcsavarásával a jelölésből egyenesen kizárják, s olyatén egyéneket vesznek fel melléj ök a canditatioba s választanak meg papokul, a kik még tanítói oklevéllel sem bírnak, sőt néha csak 4—5 gymnasialis osztályt végeztek. Már maga az a mód, a melyei a consistoriumok kegyeltjei állomásokba jutnak, annál inkább a magaviselet, a melyet abban tanúsítanak, teljesen alkalmatlan arra, hogy a vallás szolgájának s az általa szolgált vallásos erkölcsi üg}mek kellő tiszteletet szerezzen. S épen ilyen alkalmatlan a vallásos erkölcsi érzület megszilárdítására, a vallásos szertartásoknak azon, az egyházi hatóságoknál szinte hihetetlen kicsinylése is, a melylyel szász testvéreink egyházi ünnepélyeinket nevetségesekké sőt botrányosokká teszik. Csak néhány esetet idézünk : A hosszúfalusi pap beiktatásakor az esperes rövid beszédet intézett a hivekhez s többek közt azt mondá, „hogy minden vidék az emberre a maga nyom rá nyom. 1 1 Halk moraj vonult végig a hallgatóság között a zsúfolásig megtelt nagy templomban. Midőn pedig az esperes folytatólag igy szólt: „a rám húzott hatalomnál fogva" akkor a hátulsó sorokon erőt vett a kaczagás, az első sorokban ülök pedig zsebkendőiket vették elő. A krizbai papi beigtatás alkalmával azt mondotta az esperes: „Szép bekecs állapotban volt az eklézsia a Szakadádra elkóczozott Jakab tiszteletes ur idejében", amire a hossufalusihoz hasonló derültség következett. A türkösi egyházközség templomot épitvén, annak felszentelésére ki ment az esperes és a szokásos szertartások között azt mánia „én ezt a templomot a közhasználatnak ezennel átadom, menjetek be nagy ihntóságyul a templomba" : de ez még nem volt elég. Midőn az ünnepélyes alkalom örömére rendezett diszebédnek vége volt, melyen az esperes ő felségét mint osztrák császárt éltette, az esperes, mielőtt eltávozott, a templomot bezáratta és meghagyta, hogy az zárva maradjon, mert benne isteni tiszteletet tartani nem szabad. Okait az esperes urnák még mai napig sem tudjuk, de lehetetlen leirni azt a jelenetet, mely erre a kijelentésre következett. A hivek boszanko Itak, né-