Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1881–1886
1885. szeptember
— 39 — végett való közlését elhatározza, s ezzel egyidejűleg az 1882-ik évi egyetemes gyűlés jkönyvének 5-ik pontjában foglalt azon határozatát, a mely szerint pánszláv szellemű papok és tanitók egyházak és iskoláknál nem alkalmaztathatnak, az esperességeknek újólag is figyelmébe ajánlja. VI. (H.) Olvastattak a nm. m. k. vallás- és közoktatásügyi minisz teriumnak Budapesten f. 1885-ik évi márcz. 31-én 48404/1884 sz. a.-, továbbá f. 1885-ik évi junius hó 20-án u. a szám alatt-, f. 1885-ik évi augusztus 3-án 20154 szám alatt és folyó 1885-dik évi augusztus 20-án 20018/1 885 sz. a. kelt s püspök úrhoz intézett rendeletei, melyekben a közegészségtannak a jogakadémiákon, úgyszintén ennek s az életmentéstannak a tanitóképzó intézetekben legalább egy-egy — és pedig lehetőleg a nyári — félévben, heti 2—3 órában leendő tanítását oly módon rendeli el, hogy e tantárgynak a jogakadémiákon leendő előadására nézve, a főbb irányelvek tekintetében tájékoztató tantervet is közöl s az előadó tanárnak díjazására az ezen tantárgy után szedendő külön tandíjnak száz forintig leendő kiegészítését is kilátásba helyezi, végül pedig ugyanezen tantárgynak a középiskolákba leendő behozatalát is előre jelezi, de egyelőre még függőben tartja, megjegyezvén, hogy ezen tantárgynak a középiskolákban való előadására majdan kizárólag képesítendő okleveles egészségtan-tanárok szakszerű kiképzése czéljából a budapesti és kolozsvári egyetemeken külön egészségtan tanári gyakorló és minősítő tanfolyam fog nyittatni. A gyűlés elismeréssel fogadván a fent tisztelt minisztériumnak ezen közhasznú tárgyra is kiterjesztett gondoskodását: utasítja a collegium elöljáróságát, hogy a közegészségtannak — illetve ezzel kapcsolatosan az életmentés-tannak — a jogakadémián, valamint a hittani és tanítóképző intézetekben egyegy — lehetőleg a nyári — féléven át heti 2—3 órában leendő előadatásáról, s különösen ezen tantárgy előadására vállalkozó alkalmas egyénről gondoskodjék s a nm. vallás- és közoktatásügyi minisztériumnál kérvényileg kieszközölni igyekezzék, miszerint ez annak részére, ki e tantárgyat a jogakadémián fogja előadni, a 100 frtnyi tiszteletdijjat egészben és minden levonás nélkül kegyeskedjék megszavazni. — Ezzel egyidejűleg felhivatnak a középtanodák elöljáróságai is, jó eleve lehetőleg oda hatni, hogy az ott helyben lakó orvostudorok vagy ott letelepedni szándékozó szigorló orvosok közül arra alkalmas egyének, a fent jelzett egészségtani gyakorló és minő-