Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1881–1886

1883. augusztus

— 61 — tanitó a képezdei tanképesitő bizottságból Superintendeus úrhoz intézett lemondó levelével kilépett. Ezen jelentések tudomásul s a kapcsolatos kérelem figye­lembe vételével határoztatott, hogy a) az intézet jóltevőinek, névszerint Novák Mihály és Strauch Béla lelkészeknek, dr. Sebestyén Endre tanárnak és Binder Károly tanitónak szives adományaikért, dr. Szalay Kál­mánnak pedig az intézeti növendékeknek nyújtott dijtalan or­vosi segélyért elismerő köszönet szavaztatik, — b) az intézeti tanárok fizetése, a kérvényezők által fel­hozott indokoknál s fáradságos hivatásuk lelkiisméretes betöl­tésének kiérdemlett méltatása szempontjából, fejenkint 100 frttal emeltetik, — c) tanszerekre a jelen évre 100 frtnyi évi segély sza­vaztatik meg oly kikötéssel, hogy ezen összegnek hova fordí­tásáról a vett tanszereket s vételárukat illetőleg részletes je­lentés terjesztessék a ker. közgyűlés elé, — d) egyebekben a mult évi költségvetés a jövő tanévre is fentartatik, — é) a kerületi tanképesitő bizottságba Csink János helyére Mikolik Gyula eperjesi tanitó választatik be. XXIÍI. (F) U. a. jkönyv XXIV. pontjánál olvastatott a ker. nyugdijintézet igazgató választmányának az intézet 1882-ik évi ál­lásáról szóló jelentése, melyszerint a nyugdijintézet 1882-ik évi bevé­teleiről és kiadásairól beterjesztett pénztárnoki számadás f. évi áp­ril hava 21-kén Superintendens úrnak elnöklete mellett Szontagh József, Just János, Oravecz Mihály, Scheffer Gusztáv és Kramarcsik Károly által bizottságilag és teljes részletességgel megvizsgáltatott úgy, hogy a bevételeknek és kiadásoknak minden egyes tétele, mind a napló­val, mind a vezetett főkönyvekkel — a kiadásoknak kellő igazolása mellett — egybehasonlittatott, miután a külön czimek egyes tételeinek, valamint az egésznek összegezését is két bizottsági tag már előzetesen megvizsgálta. — Májushó 15-én igazgató választmányi teljes ülésben a számadás felülvizsgáltatott, mely alkalommal egyszersmind a nyugdijin­tézet tőkealapját biztositó kötvények és takarékpénztári betétkönyvecs­kék, különösen pedig az ujabb kötvények birálat alá vétettek. Mindkét vizsgálat azt tüntette ki, hogy az mind egyes tételeiben, mind összeálli­tásában és összegezésében kifogástalan, — a kötvények kellőleg vannak bizto­sítva, — a pénztár hűségesés pontos kezelése méltányló elismerésre méltó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom