Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1881–1886
1883. augusztus
b), c) pontjainak s azok alapján az alább következő pontozatoknak meghatározásai mellett továbbra is az intézet hatóságát (az iskola-fentartó pártfogóságot és egyház-kerületet) illeti s a vallás-és közoktatásügyi minister csakis a felügyeleti jogot gyakorolandja a segélyzett iskola irányában. IV. Az iskola-fentartó párt fogóság kötelezi magát, hogy mindaddig, mig az államsegély fentebbi évi összegét megkapja s mi g ezen szerződés érvényben áll: az intézetben, az igazgatót is beleértve, kilencž rendes tanárt tart, egyenként 1000 egyezer frt évi fizetéssel és 150 százötven frt lakpénzzel s azonkívül az igazgatónak adandó 100 egyszáz forint, ignzgatói pótlékkal; továbbá egy okleveles helyettes tanárt 700 hétszáz, rajztanárt 600, tornatanitót 500, énektanitót 150 frt évi fizetéssel; továbbá az iskolaszolgáról, a könyvtár és tanszerek gyarapításáról, az épületek jókarban tartása, fűtése, világításáról s az iskola egyéb vegyes szükségleteiről a normál költségvetésben fölvett összegekkel; (de az iskola vagyonának netaláni gyarapodása esetében azokon felül is erejéhez képest) gondoskodik. V. A rendszeresített létszámból a kilencz rendes tanár közül ötöt az eddigi mód szerint s autonom jogánál fogva, egyébiránt a törvényes kellékekkel s képesítéssel biró egyének közül a felekezet, (illetőleg a pártfogóság) választ, négyet pedig nyilvános pályázat útján a tanári testület és igazgató választmány meghallgatása után, de kijelöléshez nem kötve, szintén törvényesen képesített s mindenesetre protestáns vallású egyénekből a vallás- és közoktatásügyi minister nevez ki. A helyettes és az előbbi pontban elsorolt melléktanárok, valamint az iskolai pénztárnok kinevezése és iskolaszolga alkalmazása a pártfogóság jogában marad. VI. Az igazgatót az összes rendes tanárok közül, az eddigi mód szerint a tanári testület és pártfogóság három évre választja, de a három év elteltével újra megválaszhatja s a mindenkori választást a vallás- és közoktatásügyi miniszternek bejelenti. Yir. A jelenlegi rendes tanárok, (kik közt egyébiránt egy sincs, aki a törvény 29 §. harmadik kikezdése szerint képesítő vizsgálat tételére köteleztetnék), hivatalaikban s állomásaikon megmaradnak. A meghatározott létszám szerint most újonnan alkalmazandó rendes tanárt és pedig a német nyelv és irodalom tanszékére a fentebb irt módon a vallás és közoktatásügyi miniszter nevezi ki; további három rendes tanárt és pedig egyet a classika philologiai, kettőt pedig a matliematika-természettani szakokra a beállandó üresedés esetén szintén a