Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1839–1880

1844. július

1» 48) Felolvastatott a' Rozsnyai kerületi Tanoda Fő-Gondnokának Tettes Szent-Irányi Károly, 's helybeli Gondnokának Tekintetes Szontagh Imre Uraknak az alapítványi pénztárát illető, 's a' Dobsinaiaktól, a' kerületileg behozott magyar Tanító könnyebb fizet­hetése végett, által vett 1000 Rft. tőkének 's hátralevő kamatainak elengedése iránt be­adott esedezésük , mellyekben előadván a' Tanoda nyomasztó állapotját azt jelentik miké­pen az említett tőke 's kamatai megfizetésére nem csak most elégtelen; de jövendőre is e' summának kénszerített megfizetése az említett magyar tanítószék megszüntetését vonandja, múlhatatlanul maga után egyszersmind azon 100 Rftokat, ínellyek az oskolai pénztár fel­segélésére rendeltettek a' kerületi pénztárból évenkint fizettetni; de a'múlt évi Felkai kis­sebb Gyűlés határozata szerint, az érintett kamatoknak nein fizetésük miatt, bent tartottak; kifizetésükért esedeznek. — Az Egyházkerületi Gyűlés, az Esperestségek határozott utasításaik nélkül az Egyház­kerületi tőkékből semmit el nem engedhetvén, a' tőkének elengedése helyt nem lóghat ugyan; azonban a' kamatoknak, mint jövedelmeknek hasznos czélokrai fordításukról ren­delkezhetvén ; mivel a* Rozsny; li oskolábam magyar tanító fizetésébeui gyakori megakadás köz tudomásé, 'smostisEg hízkerületi Főfelügyelő Úr által hitdesen jelentett dolog: mi­vel az esedezók azt nyilvánították szóval, hogy e' szerint segítve leénd gyökeresen az oskolán, ha ez azon tehertől megmeutetik, hogy e' nyomasztó gyakori állapoton gyökere­sen segítessék, határoztatik, hogy az adósoknál lévő kamatok, a' Rozsnyai oskolánál levők is ide értetvén szedettesseuek be, azokból 1000 ezer Rftos tőke alakítassék , 's ennek alakításával, a' Rozsnyai oskola ezer Rftos tartozása megszűntnek tekintessék ki leendvén a' képen a' tőke pótolva; mi illeti pedig a' 100 Rftokkért fizetését: ezeknek, mint az oskola pénztárának felsegéllésére határozottaknak, kifizetésük megrendelteték; ennek sikeritése Főpénztárnok Úrra bízatván. — 49) Schönvizner Mihály, a' Lőcsei Egyháznak helybeli felügyelője, kéri ugyan­azon Egyház nevében a' kerületet, hogy ez a' Lőcsei ének tanítónak a' kerületi pénztár­ból évenként adatni szokott húsz pengő forintot ötvenre emelni méltóztassék; ennek foly­tában Mnnyay A. L. az Eperjesi főtanoda Igazgatója is a' kormánya alatti intézet' számára száz váltó forintnak megadatásaért esedezik; végtére a' Miskolezi iskolának igazgatója Aémethy Pál is hasonló kéréssel fordul esdekelve a' Közönséghez. Minden kérelmeket azonban a kerület jelenleg, pénztárának elégtelen volta miatt tel­jesítetlenül hagyni érzi magát kénytelennek; különben Im az épen ezen gyűlés alatt megtett rendelések' következésében értéke gyarapodni fog, az Egyházkerület nem fog késni se­gedelem nyújtásaiban a' folyamodó tanintézetekre előkelő figyelemmel lenn*. 50) Az ujabb időben, kiválókig mostoha körülmények közt keletkezett, segedelemért folyamodó Váczi fiókegyház. Egyházkerületünk minden tagjainak keresztyényi szeretetébe ajánltalik. 51) Morvaországban kebelezett Ralibor ev. Egyház magát templomépitési kiadásaiban nagylelkű adakozások által fölsegítteíni kérvén. A' kebelbeli gyülekezetek ezeunel felszólíthatnak > hogy azt szép szándéka kivitelé­ben tehetségük szerint gyámolítani szíveskedjenek. 52) Sándor János, az Alsó-Sajói, tűzvészely által tetemesen megkárosított egy­háznak lelkésze gyülekezete nevében szabadságot kér, hogy az az Egyházkerület' kebe­lében segedelmet kérhessen és gyűjthessen. A' kért engedelem ezennel megadatik, 's a' szerencsétlen egyház a' hiísorsosok' nagylelkűségébe hathatósan ajáultatik. 53) A' Szepes - Várallyai egyház esedezik, hogy azon terheket, mellyek az odavaló irgalmas szerzét zárdájában elhalt evangelicus betegek' eltemettetéséből reá hárulnak, a' kerület magára vállalni, vagy legalább vele megosztani méltóztassék. E' költségek' csekélyebbek lévén , mintsem azokat a' Várallyai gyülekezet, mellynek az, hogy ama zárda kebelében vagyon, különben is nem kisjávára 's könnyebbségére szolgál, el ne viselhetné 's a' kerületi pénztárnak más sürgetősb kiadásai lévén , kérelmé­től elmozditiatik. 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom