Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1839–1880

1879. augusztus

8) Hogy legkegyelmesb királyi fölment vényt rokonsági és sógorsági tilos fok alól "24 jegyes­párnak eszközöltem ki és pedig 14 párnak 19.5 fit díjfizetés mellett, mely dijak az illeti) lelkészek által a kerületi nyugdíjintézetnek közvetlenül szolgáltattak be, 10-nek pedig díjelengedés mellett s ezenkívül a vallás és közoktatásügyi minisztérium és a tanügyi bizottságnál 24 egyházi és iskolai ügy elintézését szorgalmaztam, melyeknek legnagyobb része kedvező sikerrel intéztetett el. 9) Hogy az érettségi vizsgát folvó évben Eperjesen Novák Mihály lelkész. Kézsmárkon Szala<»yi Mihály főesperes, Rozsnyón Mikola György alesperes, Szepes-Iglón pedig Fábry -János alesperes urak vezették mint kerületi biztosok. III. Hivatalváltozások történtek és pedig: 1) Az esperességi hivatalokban. A VII bányavárosi esperességben hivataláról leköszönt Nagy Gusztáv esp. fölügyelő, ki 1861-dik évtől viselte buzgó kitartással 18 éven át e hivatalt, helyére pedig új felügyelőül Soós János Vilmos eddigi esp. niásodfélügyelö választatott meg. Ugyanezen esperességben Gratz Mór főesperes is leköszönt, de ismételve közakarattal megválasztatván, a közbizalom előtt meg­hajolt és a íöesperesi állomást újabban elfoglalá. Ivrno András helyett Gaber Lajos lett kis-honti fő­esperes. A leköszönteknek egósséggÉ fűszerezett csendes alkony, ;i megválasztottaknak áldás és siker legyen a Mindenhatótól díszes hivatalukban jutalmok. hogy egyházaink és iskoláink jólétének felvirágoz­tatását hosszú éveken át szerencsével eszközöljék. 2) Az egyházi felügyelői karban. Örök álomra szenderültek: lí. Reust Ödön. a szántói egyház feledhetlen érdemű felügyelője s ev. egyházunk buzgó pártfogója f. é. julii is 18-kán Iiécs n)elletti llá(len­ben, kinek a szántói és tályai egyházban tett nagyszerű alapítványait és jótéteményeit az 1877-dik évi superintendensi jelentésemben emeltein ki lelki örömmel s az egyházkerület az 18/ /-ddc és 1878-dik évi kerületi jegyzőkönyvben örökíté meg elévűlhetlen érdemeit hálás elismeréssel: Hénel Ádám göllniczbányai volt felügyelő s kiérdeműlt polgármester, ki az egyházban két 100—100 frtos alapítvány és az ifjúsági könyvtár életbeléptetésével örökíté meg nevét: Matulay János, a nagy-szlabosi egyháznak hosszú évek során volt felügyelője. Leköszöntek: Süvetén Mihalik Dezső, Hetiérben Schmidt Ottó, Sókuton Benczúr Aha. Mernyiken Kéler Kde. Nyíregyházán Nádasi Lajos. Miskolczon Furniann János. Nagy-Bányán agg­kora miatt Szendy János, ki az egyháznak második megalapítója volt, hithuzgósága és áldozatkészsége által maradandó nevet vívott ki magának. — Felügyelőkké választattak: Maiéter Kde Süvetén. Horn­hacher Frigyes Nagy-Szlaboson, Czihur Lajos Kún-Taploczán. Markő Sándor Betlérben. Benczúr Aha Mernyiken, I)r. Meskó Pál Nyíregyházán. Radvánvi István Miskolczon, Szakmáry Sámuel Nagy-Bányán (A Fábry Samu Leibiczon. — kik közül az érdemkoszorújával megdicsőült elhunytak nyerjenek örök üdvöt s ékesítessenek fél mennyben Jézus által a hit dicső koronájával, az új felügyelők pedig ruház­tassanak fel egyházunk iránti szeretet és szent lelkesedéssel : hogy liivataloskodásuk áldott legyen s Di/ • »» u> emeljék az istenfélelmet és közboldogságot. 3) A lelkészi személyzetben. Az örök élet álmára hajtották fejeiket: Kis-Lomniczon. a kiérde­műlt és jubilált agg lelkész Wünschendorfer János. Kapi-NémetfaJván Marencsín András szinte jubilált lelkész és Tiszolczon Lipták István kiérdeműlt kis-honti főesperes és a lelkészi pályán 49 évig áldással működött aggastyán. — Eltávozott egyházkerületünkből: Gyuriss János margonyai lelkész a lipótvári fegyintézetbe. —- Rendes lelkészekűl alkalmaztattak: itj. Varga János ksinnai volt segédlelkész a plav­niczai, Terray Gyula volt s.-arnóthi a süvetei, Placsko István volt új-klenóczi lelkész a sókuti, Kadlecsik János volt plavniczai a kapi-németfalvi, Ghotvács Gyula volt nyíregyházi káplán az új-klenóczi. Turóczy Pál volt superintendensi segédlelkész a sajó-arnóthi egyházban. A nyugalomra dült fáradt szolgái az I r­nak, kik oly hosszú életpályán harczolták a hitnek nemes harczát s az életnek oly sokszor érzék terheit, jutalmaztassanak meg a mennyei üdv zavartalan boldogságával, a hivatalba lépőknek pedig derekait övedze fel a kegyelemnek Istene a hit fegyvere, az igazság paizsa és az üdv sisakjaival, hogy Isten országát és annak igazságát híven terjesztvén, áldást és üdvöt áraszszanak híveikre, a boldogság és megelégedés kies napfénye tegye derültté életüket. 4) A tanári rendben. Az élők sorából elhivatott: Szánthó János miskolczi algymnasiumi igaz­gatótanár, ki 38 évi működése alatt nem csak a nevelés terén, hanem mint egyháztanácstag, esperes­ségi hivatalnok és városi képviselő is. kiváló érdemekkel tündökölt. — Leköszönt gégebaja miatt Sass János képezdei tanár Eperjesen. Habely Victor Miskolczon. — Rendes tanárokúi választattak az eperjesi jogakadémiába Vandrák András, Berzeviczv Albert és Horovicz Simon: a tanítóképezdébe Fabriczv János

Next

/
Oldalképek
Tartalom