Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1839–1880

1864. július

tekinti, mely által az egyházkerület közbizalmát végkép elvesztette. Súperintendens úr pedig fölkéretett, hogy a feliratban szorgalmazott indokolást — orvoslás eszközlése vé gett — a nm. k. Helytartótanácsnak felterjeszteni szíveskedjék. VI. (Cz.) Protestáns autonómiánkkal ellenkező tények merülvén fel egyes egyházfelügyelök ré szérűi, inditványoztatott: hogy mint a kerületi és csperességi elöljárók esküvel kötelezik magukat hivatalaiknak lelkiismeretes és autonomszerii folytatására, úgy minden egyházi felügyelő is esküt .tegyen le önkormányzatunk feltartására hivatala elfoglalása alkalmával. Az egyházkerületi gyűlés ezen indítványt a felmerült fájdalmas tapasztalatok következtében üdvös és szükségesnek ismeri el, azonban e tekintetben — bár ez a coordiuatio 165-dik §-ában világosan rendeltetik — határozni nem kiván, épen azért ezen indítványt az esperességek megfontolása alá azon utasítással bocsátja, hogy jövő kerületi gyűlésre kötelességüknek ismerjék véleményes tudósításukat a felöl beszolgáltatni, mennyire lépett az egyes egyházak körében életbe, és kívánják e az egyházfelügyelöknek hivataluk lelkiismeretes és autonomszerii folytatására esküvel való köteleztetését ? VII. (B.) Olvastatott a ratkói egyháznak Daxner István felügyelő, Sulek Ágoston lelkész és Galay Dániel jegyző aláírásával folyó évi Julius 17-dik napján kelt levele, melyben a nevezettek az egyház nevében előadják, hogy az, a kebelében legközelebb megtartott püspöki egyházlátogatás polgári hatósági közbenjárás által történt kieröszakoltatása elleni utólagos óvástétele mellett, az egyházkerületnek emlékiratot terjeszt be tárgyalás és figyelembevétel végett, melyben az illetők rövid bevezetés után két részre osztva előterjesztéseiket, az egyikben panaszaikat sorolják elő, kálvinizálási és magyarizálási törekvésekkel, a dobsinai szerződés törvénytelen megszüntetésével, a Supcrintendensek által letett eskü elégtelenségével, s több más részint az ágostai hitvallás, részint a nemzetiségi egyenjogúság ellen elkövetett állítólagos sérelmekkel vádolván autonom egyházkerületünket; — a másikban pedig innen egyenes uton folyó kívánalmaikat fejtegetvén, melyeknek czélja lenne az autonom-jogok és nemzetiségi egyenjogúság helyreállítása és biztosítása egyházunk kebelében. t Ámbár egészen szokatlan dolog s az eddigi gyakorlat- és ügymenettel merőn ellenkező, hogy a kerület, egyes gyülekezetek emlékiratainak tárgyalásával foglalkozzék; nehogy mindazáltal e gyiilés legtávolabbról is azon gyanúra szolgáltasson ürügyöt, mintha a hozzá intézett felterjesztések kihallgatására időt és figyelmet fordítani elmulasztana; a mennyiben ezen emlékirat egyrészt panaszokat, másrészt kérelmeket tartalmaz, melyek a nevezett egyházi tisztviselők által, a gyűlésnek a ratkói egyház nevében terjesztettek be: az egyházkerület igazsága- és jogszeretetéhez képest a tót nyelven szerkesztett emlékiratot figyelemmel végig hallgatva, arra vonatkozólag következőleg határozott: 1.) A levélben kifejezett óvást, mint jogtalant, egyszerűen visszautasítja. Nem levén még csak távolról sem képzelhető, hogy azon gyülekezet, mely folyó évi június 2-dikán maga kérte fel küldöttségileg superintendens urat, a eánoni visitátiónak kebelébeni megtartására, s annak magát tettleg alá is vetette, de mely különben is régi jó evangyélmi szelleméről a világ előtt ismeretes, oly rögtön, önmaga, minden külbefolyás nélkül helyezze magát törvényes fópásztora iránti minden vallásos kegyelet kivetküzésével ujolag ily ellenséges álláspontra: -— a gyűlés kényszerítve érzi magát a benyújtott emlékiratot, vagy egyedül csak az azt aláírók müvének tekinteni, vagy olyannak, mely a jobb és törvényes érzelmű ratkói egyház túlnyomó többségének szándokától és meggyőződésétől egyaránt távol áll. 2.) A mi már az emlékiratot magát illeti, a mennyiben az emlékirat számos oly vád és panaszok elösorolásával is foglalkozik, melyek ezen gyűlés körétől egészen idegenek, melyeknek orvoslása tehát, ha azok valóknak bizonyulnának is be, ezen gyűlés feladata nem lehet, — azok taglalását a gyűlés mellőzendőnek ítélte. 3.) A gömöri esperesség ellen emelt vádpontokra nézve, az illető egyházmegye rögtön nyilatkozott ugyan, s azokat alapos és kimerítő felvilágosítások és tények elüsorolása által megezáfolva, nyilvános valótlanságoknak bélyegezte; — a mennyiben mégis netalán szükség lenne, nevezett egyházmegyének e részben törvénye-