Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1839–1880
1863. július
— 6 figyelő úrhoz intézett leirata s illetőleg válasza, melyben tudtul adja: hogy magút nem találja azon helyzetben. miszerint a r. katli. tanulóknak ev. tanodákban járhatása ügyében m. é. Mart. 21 kéről 9,092 sz. a. kibocsátott intézvényétöl eltéröleg rendelkezzék; s egyszersmind meghagyja: hogy mennyiben ar.kath. ifjak az ev. tanodákba a szükségelt engedély mellőzésével vétettek volna fel, az illetők az engedély utólagos kieszközlésére köteleztessenek. A gyűlés ezen két intézvényre nézve határozatikig kimondá: hogy a m. é. ker. gyűlés j. könyvének 4-dik pontjában kifejtett elvek nyomán hozott végzéséhez jövőben is állhatatosan ragaszkodik. — VI. (S.) Ugyanazon j. könyv V. pontjára nézve olvastatván a m. k. Helytartótanácsnak f. év jul. 7-én 47,54G-dik sz. a. kelt leirata, melyben tudtál adatik: hogy jólehet az eperjesi collegiumban újra felállítandó jogtan folyam ellen a legfelsőbb felügyeleti jog szempontjából észrevétel fen nem forog, mind e mellett megjegyeztetik: hogy ezen collegium jogtan folyamából a királyi jogakademiába és egyetembe csak oly ifjak vétethetnek fel, a közszolgálati és ügyvédi pályákra pedig cs ak oly ifjak bocsáthatók, kik a jogakademiánál taníttatni szokott tanulmányokbani alapos jártasságukat hiteles bizonyítványokkal igazolni képesek. A gyűlés kinyilatkoztatá: miszerint prot. tanrendszerünk ügyében kifejtett elveitől el nem tér s ahhoz való további hü ragaszkodását ismételve kimondani következetes kötelességének ismeri. — VII. (L.) Ugyanazon j. k. VI. pontjának felolvasásánál Superintendens úr a gyűlésnek tudomására hozván: hogy ezen j. könyvi pontnak határozatát a m. k. Helytartótanácsnak felterjesztette, de mind a mellett az 1862-dik aug. 20-án 53,5G3-dik sz. a. kelt leirat öt nem csak arról értesíté, hogy az illető állami akadémiai ösztöndíj újra két évre engedélyeztetik, hanem egyszersmind arra is felszólíttatik, miszerint az ez iránti pályázati hirdetményt az egyházkerületben is közhírré tegye, minek azonban azon okból nem hódolt; mivel e felszólítás a ker. határozattal egyenes ellentétben áll. Superintendens úrnak ezen egyházunk elveivel öszhangzó eljárása teljes mértékben helyeseltetett. VIII. (Bart.) Ugyanazon j. k. VIII. pontjára Superintendens úr jelentvén: hogy a ker. levéltár rendezése még csak ez évben rnenend véghez, de egyszersmind azt is méltányosnak találván, hogy a ker. levéltárnok folyó költségei a ker. pénztár által fedeztessenek. Az első tndomásúl vétetik, a másodikra nézve pedig évenkénti öt forint utalványoztatik oly módon, hogy az levéltárnok úrnak a mult 3 évre is kiadandó leszen. — IX. (L.) Ugyanazon j. k. XII. pontjánál tárgyaltatott az 1864-dik évi iskolai segély, mire nézve az esperességek nyilatkozata egyenként kihallgattatván: 1.) Az összegre nézve: A VI sz. királyi, VII bányavárosi, a gömöri és sáros-zempléni esperesség az 1863-diki összeget a jövő évre is megszavazá,— a tátra- és hegyaljai — az utóbbi főleg a s. kazai egyház és az idei elemi csapások miatt — alábbszállítást kért, a kishonti pedig csak annyit kíván, az iskolai segélyből fizetni, amennyi a hittani intézet, tanítóképezde, egy fótanoda és a cathedraticum fentartása végett reá esend. 2.) A kulcsra nézve: A többi esperességek megtartván az eddigi arányt, csak a hegyaljai kiván a kazai egyház kevesebb népessége tekintetéből más elosztást és a XIII városi esperesség, mivel állítólag más népesebb esperességekkel összehasonlítva túlterheltnek érzi magát, mig ellenben a kishonti esperesség szavazni a fenn nevezett oknál fogva épen nem akart. 3.) A hováfordítást illetőleg: A VI sz. k. városi, a XIII ^rosi, a VII bányavárosi, a tátraalj i és kishonti esperességek a már eddig is segélyzett intézeteket, — ide értve a nagy-röczei és r szombati tanodákat is — a mult évben megszavazott összegben kívánja részesíteni, ellenben a gömöri és hegyaljai a r. szombati gymnasiumot csak azon feltétel alatt, ha a kishonti esperesség a kassai j. k. VIII. pontja 8-dik száma alatt reá kivetett 472 fr. 50 krnyi évi illetéket elválalja és pontosan fizeti. Az esperességeknek ezen nyilatkozatai alapján határozatilag kimondatott: hogy az iskolai segélynek 1863-dik évi összege az 1864-dik évre is elfogadtatik és a megszavazott 4,095 frtnyi összeg a kassai j. k. VIII pontja értelmében leszen kivetendő. Fizet ennél fogva: