Szelényi Ödön–Szimonidesz Lajos szerk.: Theologiai Szaklap 16. évfolyam, 1918 (Budapest)

2. szám - Ismertetések - Dr. Weszely Ödön: Pedagógiai olvasmányok. Szelényi Ödöntől

- 56 — jelenni. Igy ítéletünk sem lehet végleges és teljes. Azt szívesen koncedáljuk, hogy a szerző igen nagy szorgalmat fejtett ki az anyag összehordásában. Egymásután megszólaltatja Sokratest, Platónt, Aristotelest, Quintilianust, Comeniust, Locke-ot, Rousseau-t, Pestalozzit, Kantot, Herbartot, Spencert és Tolsztojt, hogy megalapozza a kitűzött kérdésre adandó feleletet. Hogy a legújabb pedagógusokat nem sorolja fel, nem rójuk fel nagy hibájául, már azért sem, mert az anyag legnagyobb részét ugy látszik külföldön, Oxfordban gyűjtögette. Innen van az is, hogy oly irókat mint Comeniust, Rousseaut, Kantot. Pestalozzit, stb. angol fordításokban használta és igy idézi is. Ellenben már komolyabb kifogást kell tennünk az ellen, hogy Quintilianus után „15 száz évet" lép át, illetőleg 25 fél oldalon végez az ó és középkori keresztyénséggel, a renaissance és reformáció korával stb., mintha e korokban az értelmi és erkölcsi nevelés problémája egy lépést sem haladt volna, holott az antik világnézet lassú eltolódása és a keresztyén világnézet diadalra jutása, mint mindenki tudja, az értékek átértékelését jelentette, tehát a nevelés erkölcsi eszményét is gyökerestől megváltoztatta. Úgy látszik, hogy szerzőnk nem volt egészen tisz-. tában feladatával, különben ezen ép az erkölcsi nevelés szempontjából oly fontos korszakkal nem végzett volna oly röviden. Egyébként is müve olvasása közben gyakran érezzük, hogy még bizonyos tekinteíben kezdő e téren. Küzd az anyaggal, itt-ott eltér a tárgytól, máskor ismétli magát, gyakran pedig a lényegest nem látja az esetleges mellett. Minden egyes iró pedagógiájáról először általános áttekintést ad és azután feszegeti a szőnyegen levő kérdést, de ezt inkább Ieiró modorban teszi, a kritikát a második kötetben ígéri, holott célszerűbb lett volna azt az egyes írók ismertetése után megtenni. Stilusa is, nem egy helyütt nehézkes és gyakorlatlanságot árul el. De e megjegyzésekkel a világért sem akarjuk a további munkálkodástól elriasztani. Ellenkezőleg, aki oly nagy becsvággyal feküdt ily nehéz kérdésnek, az erős akarattal le fogja küzdeni az elébe álló nehézségeket és végre is diadalmaskodni fog. Szelényl Ödön. Dr. Weszeiy Ödön : Pedagógiai olvasmányok. Szemelvények pedagógiai irók munkából. Budapest, 1917. Ára K. 11-20. Weszeiy régóta ismeretes arról, hogy éles szemmel felismeri tanügyi irodalmunk szükségleteit és a maga erejéből segit ott, ahol kell. Ezt bizonyítja ezen legújabb munkája is, mely 50 jeles pedagógiai iróból ad szemelvényeket és ezért első sorban a nevelés történetének tanítását óhajtja tanító és tanitónőképző intézetekben támogatni, de szerző ugy reméli, hogy könyve, pedagógiai továbbképzés és tanárképzésben is használható. E kiváló szerző ismeri a külföld hasonló vállalatait is, de nem követi őket, hanem, a maga lábán járva a nemzeti szempontnak is érvényt szerez, igy pl. az 50 iró között 18 magyar szerepel; ezenkívül nem feledkezik meg oly szerzőkről sem, akik idegenek voltak ugyan, de összekötetésbe jutottak a magyar tanüggyel. (Aeneas Sylvius, Felbiger stb.) A szerző azonban nemcsak azzal végzett nagy munkát, hogy nagy szaka-