Szelényi Ödön–Szimonidesz Lajos szerk.: Theologiai Szaklap 16. évfolyam, 1918 (Budapest)

6-7. szám - Református hittudományi oktatás. Dr. Zoványi Jenőtől

— 165 — ségök, melyhez a hittudományi tanfolyamon tulajdonképen a tudományos alapot kell megszerezni. Éhez nem megfelelő mód az exegesisnek ily bőséges gyakorlása, ami tudományos munkálkodás ugyan, de még nem tudomány. Csak a konyha, ahol a tudomány eledele elkészül, de nem az ebédlő, ahol a tudomány készen tálaltatik fel. Seminariumi munka, olyan, mintha valami történeti kútfőt veszek elő, s ezt tárgyalom régiségtani, nyelvészeti, kortörténeti vonatkozások alapján, kritika módszerrel megállapítván hitelességének és hihetőségének mértékét, valamint a belőle kivonható ténybeli adatokat s ismereteinknek ezek nyomán előálló tisztázását és fejlődését. Ám ennek a seminariumi munkának csak ugy lehet eredménye, ha a hallgatók is állandóan tevékeny részt vesznek benne. És épen az a nagy hibája a ma még általánosan divatos exegesisnek, hogy egyedül maga a tanár végzi, még pedig sokszor — legalább régebben — nem állván egyébből, mint egyes tudósoknak az illető bibliai versekre vonatkozó véleményök registrálásából s ezeknek a kisebb-nagyobb bibliai részleteknek kegyes szószban más szavakkal való elrecitálásából. Hasonlíthatatlanul gyümölcsözőbb volna, ha végképen a seminariumi működés körébe utaltatnék az egész. Akkor sokkal kevesebb órán sokkal több sikerrel járna gyakorlása. természetesen azokra nézve, akik ennek a seminariumnak már önkéntes választásával kimutatták hajlandóságukat iránta. Helyette, illetőleg mellette pedig tér volna nyitható olyan bibliai segédtudományok előadásának, amelyeket külföldi theologiai tanrendekben már sok helyen megtalálunk, és amelyek a biblia behatóbb tanulmányozását és tisztább megértését nagyban előmozdítják. Ilyenek p. o. az ószövetségi apokrifus iratoknak és az őskeresztyénség egász irodalomtörténeti jellegű megismertetése, a bibliai régiségtan, Izrael népének története s az újszövetségi kortörténet. Ezeket kellene az exegesisek helyett, csakhogy a hallgatókra nem kötelezőleg, előadási tárgyakká tenni. Nem egyszer ajánlatba hozták már némelyek a héber nyelvtan mellőzését is, részint a tanításával járni szokott csekély eredménynek, részint szintén gyakorlati szempontoknak az alapján. Minthogy én a theologiai oktatásnak épen a tudományos oldalára fektetek különleges súlyt, természetesen ellene vagyok ennek a tervnek, de épen annyira annak a másik tulságnak is, mely az összes sémi nyelveknek oly óriási fontosságot igyekszik kölcsönözni, hogy tanításukra még külön tanszék alapításával akarja boldogitni a debreceni hittudományi kart, amikor csupán egyetlenegy egyháztörténeti tanszékünk van, — amikor nincs vallásbölcsészeti tanszékünk és amikor kizárólag az állam költségén szervezett erkölcstani tanszéket nagy utánjárással csak most tudtuk megnyerni. Azonban már az újszövetségi görög nyelv külön gyakorlását igazán fölöslegesnek tartom. Ha nem volna olyan ijesztő mértékű anélkül is a túlterhelés, nem szólnék ellene, de igy négyévi görögnyelvtanulás és sokkalta nehezebb görög szövegek olvasása után egy nyelvjárás megismerése nem igen kívánhat ekkora külön előkészületet.