Szelényi Ödön–Szimonidesz Lajos szerk.: Theologiai Szaklap 16. évfolyam, 1918 (Budapest)

6-7. szám - Református hittudományi oktatás. Dr. Zoványi Jenőtől

— 163 — miért kellett a gyakorlati bibliamagyarázat részére egy-egy, sőt ennek is tullicitálásával az egyetemi tantervben két-két órát lefog­lalni a III. és IV. éves hallgatók drága idejéből, s másfelől jobb sorsra érdemes tudós és eszes embereket arra kárhoztatni, hogy ezt az időt tudományos, elméleti előadás helyett a legkisebb faj­súlyú egyházi szónoklat gyakorolgatásával töltsék el, mikor ennek is a seminariumi gyakorlatok közé kellene utalva lennie. Bizonyosan ez a túlzott mértékű hódításokat tevő gyakorlatias­kodás okozta azt az összes egyetemi protestáns theologiai karokon páratlanul álló intézkedést, hogy a gyakorlati theologiára hét tanszék közül kettő alapíttatott a debreceni egyetemi fakultáson, jóllehet a gyakorlati theologia körébe tartozó tudományok közül az egyház­alkotmánytan, vulgo egyházjog nem is osztatott be egyiknek sem a tárgyai közé. Midőn az egyháztörténetre csupán egy tanszék telt, igazán feltűnő és a dologhoz értők előtt méltán nem csekély vissza­tetszést és lekicsinylést keltő az a kellő szükség nélkül alkalmazott bőkezűség, mely az adott körülmények között valósággal pazarlás­számba ment. De térjünk vissza a konventi tanterv jellemzéséhez! Hogy mekkora túlterhelést okoz ez a tanterv a hittanhallgatóknak, arra nézve elegendő annyit mondanom, hogy csupán a feltétlenül köte­lezők gyanánt előirt óráiknak minimalis száma a tanfolyam négy évére egyenlően elosztva hetenként nem kevesebb, mint 28 óra. Ott van aztán a nem kötelezett tárgyak egész serege, amelyek né­hány órát szintén lefoglalnak mindenkitől. Vegyük hozzá, hogy az egyetemen a tudományoknak egy tekintélyes része magasabb óra­számmal adatik elő, mint a theologiai akadémiákon-, és hogy a tiszántúli egyházkerület u. n. lelkészképző intézetében sem azért vannak alkalmazva tanerők, hogy ne hallgassák őket a növendékek, akik ez intézet helytelen szervezeténél fogva — sajnos ! — azonosak az egyetem hittudományi karának hallgatóival. így aztán tisztában lehetünk vele, hogy a hetenként negyven óra körül járó hallgatás­nak annyira ki kell merítenie minden hallgatót, hogy e mellett teljességgel nem várható tőlök sem' magán tanulmányozás, vagyis önképzés, sem kötelezett tanulmányaikban való elmélyedés, egy-egy lelkök előtt felötlő kérdésben való utánjárás. A végén is az az eredmény, hogy nemcsak mohó tudományszomjat és alapos tájé­kozottságot nem sajátíthatnak el, hanem ellenkezőleg torkig telnek egyszersmindenkorra minden tudománynyal és soha többé nem áhítoznak utána. Ennek minél előbb elejét kell venni, még pedig gyökeresen, a kötelezett óraszámok alapos leszállításával, ami egyetlen elképzel­hető módja a segítésnek. A már elmondottakból is következtetni lehet, hogy legelső sorban a gyakorlati theologia köréből óhajtandó kevesebb elfoglaltatás. Szerintem tökéletesen kielégitne minden jogos kivánalmat, ha a gyakorlati bibliamagyarázatnak a többi seminariumi foglalkozás közé helyezésével és a „bevezetés a lelkipásztorkodásba és belmisszióba" c. ujsütetü konventi tudomány mellőzésével a u*

Next

/
Oldalképek
Tartalom